A magyar Barbie

2023. augusztus 29. 22:08

A nyár mondása is tőle származik, mely szerint a Balaton átúszása igazi hungarikum. Mélyen igaz – próbálnák ezt meg a többi országban!

2023. augusztus 29. 22:08
Novák Katalin átúszta a Balatont.
Huszár Ágnes
Huszár Ágnes
Népszava

„Mi, Magyarországon ragaszkodunk a nemes tradíciókhoz, a hagyományos keresztény, konzervatív értékekhez. Ezt testesíti meg számunkra Novák Katalin államfő, aki nemrégiben a háborútól megtépázott Ruandába látogatott. Nem ment üres kézzel: vitt ajándékba két tehenet.

Ha már ott volt, részt vett a nemek egyenlőségéről szóló konferencián is. Elmondta, hogy Magyarország példaország, hiszen "Én vagyok az ország első női köztársasági elnöke, és egyúttal a legfiatalabb is ebben a pozícióban." Elmondta, hogy nálunk több nő tanul egyetemen, mint férfi. Azt nem említette, hogy a férfiak és a nők keresete közti különbség, az úgynevezett gender gap 15 százalék körül van a férfiak javára.

A konferencia résztvevői kínosan jól ismerték a magyar helyzetet. Szóvá tették, hogy ebben a példaországban egyetlen női kormánytag sincsen, és a parlamenti képviselőknek is kevesebb, mint tizenöt százaléka nő. Példaország női elnökének sem felejtették el, hogy családügyi miniszterként egy indokolatlanul szigorú abortusztörvényt támogatott, államfőként pedig egy homofób törvényt képvisel. Novák azonban rendíthetetlenül mosolygott, és kifejtette, hogy Magyarországon a nőknek csak akkor kell különösen bátraknak lenniük, ha családanyaként szeretnének kiteljesedni. Ő a maga részéről mindenesetre támogatná a lányát, ha az tíz gyereket kívánna szülni.

A forró kontinensen tett sikeres látogatása után az elnöknő még éppen idejében érkezett haza, hogy részt vegyen a Balaton-átúszáson. A magyar trikolór színeit viselő úszódresszben, oldalán a szintén trikolórba öltözött hites urával, Veres alezredessel úszott. Utána pedig kedve támadt egy lángosra – tejföl nélkül, fokhagymásan –, hogy a takarékoskodásból is példát mutasson népének.

A nyár mondása is tőle származik, mely szerint a Balaton átúszása igazi hungarikum. Mélyen igaz – próbálnák ezt meg a többi országban!”

Nyitókép: Novák Katalin Facebook-oldala

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Felvidéki MAGYAR
2023. szeptember 02. 07:26
Ki a πcsa ez a lófejű, magyargyűlölő zsidó?
papalimapapa
2023. augusztus 31. 11:43
Kár volt megszólalnia a rusnya vénasszonynak. Ami kiesett a szájából, jól mutatja a sötétséget és fogalmatlanságot, ami a lelkében (van neki?) leledzik. Olvasva a kommeneteket, szépen házhoz ment a pofonért. Ami nem megy, azt nem kell erőltetni.
Tisza009
2023. augusztus 30. 19:29
Kedves Kollegina, tegyük fel, hogy a gendernyelvészet, melynek Ön értő művelője, nem áltudomány. Volna kedves akkor elárulni, hogy a "magyar Barbie" fordulat az illető hölgy megjelölésére a férfiak vagy inkább a nők nyelvhasználatára jellemző-e. Ezzel, ha más nem is, legalább az Ön nemi identitása világossá válna számunkra.
hinike2
2023. augusztus 30. 16:38
ki ez a vén kurva?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!