Úgy bántak Gergővel, mint a hímes tojással

2023. július 18. 09:08

Én a számok nyelvén értek, a zöldek meg a liberálisok csúsztatásaival átható közömbösséget tanúsítok. Interjú.

2023. július 18. 09:08
Tarlós István
Tarlós István
Index

„A kormány kivérezteti Budapestet, az energiaválság után, más nagyvárosokkal ellentétben például egy fillér kompenzációt nem kapott. Ön is ilyen borúsan látja a kormány–főváros helyzetet?

Sosem állítottam, hogy a főváros könnyű helyzetben lenne. 33 éve tart a vita, hogy az a forrás, amit Budapest a központi költségvetésből kap, az sok, épp elég vagy kevés. Nekem is voltak vitáim a saját kormányommal, de ez a városvezetés nem európai stílusban kommunikál. Így nem lehet együttműködést elvárni. Gyakori érv, hogy Budapest termeli meg az ország GDP-jének 38 százalékát. Ez azonban csak formálisan igaz, ugyanis sok cég Budapesten van bejelentve, itt is adóznak, de a termelő tevékenységüket vidéken végzik. Ezt sosem teszik hozzá.

2019-ben több mint 200 milliárdos tartalékkal adtam át Budapestet, ebből a Városháza tartaléka októberben 200 milliárd volt, 160 milliárd értékpapírban, 40 készpénzben, úgyhogy ehhez hozzá sem adtuk az intézmények 7 milliárdos megtakarítását. 

Kritikusai szerint viszont a megtakarítással együtt egy másik szatyorban számos elmaradt infrastrukturális fejlesztést is átadott.

Ilyet állítani disznóság, ugyanis 2010-ben az említett infrastrukturális hiányosság többszöröse volt annak, mint amit Karácsony Gergely örökölt. Az elmúlt 4 évben szinte semmi ígéret nem teljesült, önálló fejlesztés nem indult, nem épültek P+R parkolók és az útfelújítások terén sem dolgoztak le semmit a hátrányból. Emlékeztetőül, én 250 milliárdos adóssággal vettem át a kasszát, ő még a sajátos számai szerint is 186 milliárdos többlettel. Ki volt akkor könnyebb helyzetben?

Csakhogy a szolidaritási hozzájárulást közben a kormány az egekbe emelte. Míg 2019-ben önöknek csak 10 milliárdot kellett a központi költségvetésbe befizetni, idén már 58 milliárdot, a jövőre vonatkozó prognózis szerint pedig már 75 milliárdot. Ön szerint ez igazságos?

Az én időmben is nőtt, 2019-ben pedig a pénzügyminisztertől már tudtam, hogy ez tovább nő. Én a számok nyelvén értek, a zöldek meg a liberálisok csúsztatásaival átható közömbösséget tanúsítok. Nekik a matematika a legnagyobb ellenségük. A mássággal és a sajátos kettős mércével jól boldogulnak, de a számokkal nem tudnak mit kezdeni.”

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
koronaszepe
2023. július 19. 22:53
Tarlós mellébeszél. Mit akar? Budapest a Fidesznek felejtős.
népnemzet
2023. július 18. 15:40
Tarlós egyetlen sikere, hogy eltöröltette a szabálytalanul vezető felesége büntetését. Ilyenre Karácsony, ha megfeszülne se lenne képes.
Reszelő Aladár
2023. július 18. 15:25
Tarlós úrra miidig oda kell figyelni, az interjú alapján rettenetesen nehéz ember, de ha valakinek, akkor neki tényleg vannak/voltak elvei és víziói, azokat pedig képviselte, akár a sajátjaival szemben is. Emellett edig világosan bemutatta, hogy mire juthat a város együttmködéssel. Gelgő pedig valaki már kesztyűbábja, ő is tudja mi is tudjuk. Ő azt mutatja be, hogy mire lehet jutni a folyamatos mellébeszéddel, ellenállással és zömében semmittevéssel (Demszkynek erre 20 év jutott ). Ha a Fidesznek a közgyűlési többség megvan, akkor a főpolgi személye valóban nem annyira fontos, kb még helyettest sem nevezhet ki magának egyedül, ugyanakkor egy jól üthető-szidható-gyilkolható karakter. Ugyanakkor a Fidesz jól szerepel a külső népesebb kerületekben, akkor a főpolgármesterni posztot is behúzhatja és akkor lehet tovább melózni egy élhetőbb Budapestért. Aki pedig ellenzéki marad, azok tanulják meg, hogy mit ér az együttműködés és mit a folyamatos ribillió. Migránsgettó kéne esetleg?
Turán
2023. július 18. 15:09
Jól elmondta a semmit a vén ratyi, összevissza vakerál. Ráadásul úgy bukott a gecifejű hogy tolták kormányszinten ezerrel.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!