„Lehet jönni diktafonnal, nadrágszíjjal” – Deutsch Tamás is részt vesz a köztévé EP-listavezetői vitáján
Ott lesz Magyar Péter, Donáth Anna, és Dobrev Klára is a vitán.
A Fidesz kommunikációs igazgatója szerint a baloldal több képviselője többször is megerősítette, hogy fegyvereket vagy akár katonákat is küldenének az ukrajnai háborúba.
A Fidesz figyelemfelhívó kampányt indít, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont – mondta a nagyobbik kormánypárt kommunikációs igazgatója pénteki, az MTI-hez eljuttatott videonyilatkozatában.
„Régóta tudjuk, hogy a baloldal a háború pártján áll” – jelentette ki Hollik István, felidézve: a baloldal több képviselője többször is megerősítette, hogy fegyvereket vagy akár katonákat is küldenének az ukrajnai háborúba. Hozzátette, hogy
„Ne legyen kétségünk, hogy ha ők kormányoznának, ez valóban így is lenne” – fogalmazott a kommunikációs igazgató. Aláhúzta: ez rendkívüli módon veszélyeztetné Magyarország békéjét és a magyar emberek biztonságát. Ezért a Fidesz figyelemfelhívó kampányt indít, hiszen minden magyar embernek joga van tudni, hogy milyen veszélyekkel jár a háborúpárti álláspont – közölte.
(MTI)