Átvette mandátumát Kammerer Zoltán

2023. május 24. 21:16

Az új polgármester szeretné, ha Göd rövid időn belül szebb, tisztább, rendezettebb település lenne.

2023. május 24. 21:16
null

Ünnepélyes keretek között átvette mandátumát szerdán Göd frissen megválasztott független polgármestere, Kammerer Zoltán. A gödi Gróf Széchenyi Ödön parkban tartott eseményen az ünnepélyes eskütételt követően az új polgármester a terveiről beszélve kiemelte: erős, összetartó közösséget kíván Gödön építeni. Mint fogalmazott, a legfontosabb Göd és a békesség, leginkább testületen belül, mert meggyőződése, hogyha bent béke van, akkor az kihat a népességre, a lakosságra is.

Kammerer Zoltán hangsúlyozta, hogy minden gödit szeretne képviselni, a következő napok konkrét lépéseit ismertetve pedig egyebek mellett az önkormányzat működésének felülvizsgálatáról, egy új szervezeti és működési szabályzat elfogadásáról és a költségvetés áttekintéséről beszélt.

Szólt arról is, hogy szeretné, ha Göd rövid időn belül szebb, tisztább, rendezettebb település lenne. 

A városban lévő vállalatokkal és az ideérkező vendégekkel kapcsolatban úgy fogalmazott: „a szabályokat mindenkinek a legszigorúbban be kell tartani”.

Beszélt arról is, hogy monitoringkutakat fognak létesíteni, folyamatosan mérni fogják a víz, a levegő minőségét és a zaj szintjét. Ezeknek az eredményeknek a lakosság számára állandóan elérhetőek kell lenniük. „Bármely érték is közelíteni fog a megengedett mértékhez, határhoz, azonnal értesíteni fogjuk az illetékes hatóságot” – mondta.

(MTI)

***

Nyitókép: Facebook

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
LKJK
2023. május 29. 22:37
Meséljek mennyire is és hogyan volt ő jó sportoló?
csulak
2023. május 25. 12:47
az elso dolga az legyen, hogy a volt polgarmester bandajat elszamoltassa !, maskent sose fognak kiderulni a korrupcios botranyaik
states
2023. május 25. 07:44
Nem elég, hogy 13 éve szopnak a komcsik az urnáknál, de egy hét alatt 3 időközinél is. Beérett a kerítés- és rendőrrongálás, csak úgy hozza a szavazatokat. A Fidesznek.
skin777
2023. május 25. 06:24
Sok sikert neki. Szimpatikus volt sportolóként. Az nem tetszik, hogy beállt a fidesz táborba, de gondolom jó oka volt rá.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!