Fordulat: az UEFA mégsem engedélyezi a Nagy-Magyarország-jelkép használatát

2023. március 22. 17:57

Az MLSZ kedden ezzel ellentétes nyilatkozatot tett közzé.

2023. március 22. 17:57
null

Az európai szövetség azt írta, hogy nem engedélyezte a jelkép használatát az általa szervezett meccseken. Az MLSZ korábban éppen arra hivatkozva jelentette be a nagy-magyarországos zászlók és molinók visszaengedését a stadionokba, hogy az UEFA rábólintott – olvasható a HVG szerdai cikkében.

Ahogy korábban beszámoltunk róla, az MLSZ tájékoztatása szerint az UEFA kedden jóváhagyta kérésüket, hogy a „történelmi Magyarország-jelképet” ne kezelje politikai indíttatású szimbólumként, tehát a jelkép megjelenhet a magyar válogatott mérkőzésein (is).

„Az MLSZ hibát követett el”

A Hvg cikke szerint az ügyben szerda reggel állásfoglalást kért a román szövetség (FRF) az UEFA-tól, amelynek válasza alapján közleményt adtak ki. Világossá tették, hogy

az európai szövetség nem engedélyezte és nem is fogja az MLSZ által említett szimbólumokat az európai meccseken,

az MLSZ hibát követett el a bejelentéssel, mivel e szimbólumok megjelenítése megszegi az UEFA Fegyelmi Szabályzatában foglaltakat (provokatív és/vagy politikai tartalmú üzenetek), s az FRF, ha szükséges, ezt jelenteni fogja a fegyelmi bizottságnak.

Azt is hozzátették, hogy a revizionizmus nem elfogadott a futballban, az FRF pedig biztos abban, hogy az UEFA fegyelmi bizottsága szankcionálni fogja az említett szimbólumok használatát, mivel azok gyűlöletet és erőszakot szíthatnak az európai mérkőzéseken.

Nyitókép: Facebook

Összesen 269 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brandon the great Negro
2023. március 23. 15:37
"revizionizmus" a fociban.... Visszaköveteljük Puskás Öcsit a Real Madridtól, vagy mi a faxom?
Brandon the great Negro
2023. március 23. 15:36
Biztos vagyok benne, hogy a rendezők nem fognak tiltott jelképeket használni. A szurkolók is betartják a törvényeket, ők se önmaguk ellenségei.
Michael scofield
2023. március 23. 13:46
Cigány az orban cigány az ország a neved alapján te meg egy mocsok cigány vagy.
Vikijo
2023. március 23. 07:28
A magyarok jelenleg nincsenek készen egy Ukrajna típusú konfliktusra, az OV viszont a jelek szerint igen. Kezelni kellene ezt a viszálykodásra hajlamosságot amíg nem lesz nagy baj.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!