Lemondott az állatkert csalással vádolt operatív igazgatója

2023. március 28. 20:06

A Fővárosi Önkormányzat „a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek” Szabó Roland ellen.

2023. március 28. 20:06
null

Lemondott Szabó Roland, a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója kedden, mert sajtóhírek szerint vádat emeltek ellene – tudatta a Főpolgármesteri Hivatal az MTI-vel.

Azt írták: a Fővárosi Önkormányzat „a sajtóból értesült arról, hogy állítólagosan vádat emeltek” az igazgató ellen, aki többszöri felszólítás ellenére sem cáfolta ezt, illetve nem kért helyreigazítást. A főpolgármester ezért megtette a szükséges lépéseket, hogy a Fővárosi Közgyűlés Szabó Rolandot visszahívja. Az igazgató kedden benyújtotta a lemondását.

így a Fővárosi Állat- és Növénykert esetében is” – áll a Főpolgármesteri Hivatal közleményében.

Csalás és hamis magánokirat felhasználása a vád

A Magyar Nemzet március 24-én azt írta, hogy az Egri Járási Ügyészség március 10-én csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a fővárosi állatkert igazgatója ellen.

Szabó Roland 2019 novemberében lett az állatkert operatív igazgatója, majd Persányi Miklós főigazgató 2020. februári lemondása után megbízott főigazgató, és pályázott a főigazgatói posztra, ám 2020 végén pályázatát visszavonta és főigazgató-helyettesként dolgozott tovább.

(MTI)

Nyitókép: Fővárosi Állat- és Növénykert Facebook-oldala

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
komment2010
2023. március 29. 10:01
Ez legalább lemondott, de nyilván fel is mentették volna, ha nem teszi. Völner (képviselőségéről), vagy Nagy János lemondott? Schadl még mindig a végrehajtók elnöke. Apropó kedves szerkesztők: ezek az ügyek mikor érik el az ingerküszöböt?
B I L
2023. március 29. 07:28
Nem tárgyalás, bedobni az oroszlánketrecbe, így még utoljára, hasznot is hajtana.
zsolti123
2023. március 29. 01:20
Cikkünk nyomán megbukott az állatkert igazgatója https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/03/cikkunk-nyoman-megbukott-az-allatkert-igazgatoja Március 10-én gazdasági csalás és hamis magánokirat felhasználása miatt vádat emelt a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatója ellen az Egri Járási Ügyészség – derült ki a vádhatóság portálunknak adott válaszából. Az is kiderült, hogy a Szabó Roland fémjelezte Fővárosi Állat- és Növénykert a kiadásait sem fogja vissza, hiszen több mint húszmillió forintért bérel luxusautót, a biodóm befejezéséhez azonban a kormánytól várnák a támogatást. ... BMW-re futotta, biodómra nem https://magyarnemzet.hu/belfold/2023/03/bmw-re-futotta-biodomra-nem Egyebek mellett gazdasági csalás vádjával kell bíróság elé állnia a Fővárosi Állat- és Növénykert operatív igazgatójának, aki minden botrányos ügye ellenére a mai napig megtarthatta pozícióját az intézményben. Mint kiderült, a Szabó Roland fémjelezte Fővárosi Állat- és Növénykert a kiadásait sem fogta vissza, a biodóm befejezéséhez azonban a kormánytól várnák a támogatást. Bősz Anett főpolgármester-helyettes szerint nagyságrendileg 60 milliárd forintra lenne szükség. ... a Szabó Roland fémjelezte Fővárosi Állat- és Növénykert a kiadásait sem fogja vissza, hiszen több mint húszmillió forintért bérel luxusautót, a biodóm befejezéséhez azonban a kormánytól várnák a támogatást. ...
Takarító
2023. március 29. 00:35
Bezár a parlament ?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!