Fidesz: A kommunista diktatúra bűnei soha nem évülhetnek el

2023. február 25. 09:02

A több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre emlékezünk.

2023. február 25. 09:02
null

„Emlékezzünk minden áldozatra, emlékezzünk arra is, hogy volt egy olyan rendszer, amelyik nemcsak az áldozatok életét vette el, hanem elvett lehetőséget, elvett szabadságot, elvett emberséget” – írta a kommunizmus áldozatainak emléknapján közösségi oldalán a Fidesz, erről a Magyar Nemzet tudósít. A párt közlése szerint a kommunista diktatúra bűnei soha nem évülhetnek el.

Az Országgyűlés 2000-ben minden év február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította.

A portál emlékeztet: 1947-ben ezen a napon Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát a megszálló szovjet hatóságok jogellenesen letartóztatták, majd a Szovjetunióba hurcolták. A mentelmi jogától megfosztott képviselő hozzávetőleg kilenc évet töltött börtönökben és munkatáborokban. Szabadon engedése után pár évvel, 1959-ben, 51 évesen halt meg.

Hangsúlyozták: A politikus emblematikus letartóztatása az első állomása volt annak az eltervezett folyamatnak, amely során a kommunista párt az ellenszegülők kiiktatásával a totális egypárti diktatúra kiépítése felé haladt. A kisgazda képviselő önkényes fogvatartása a demokratikus jogok lábbal tiprásának jelképévé vált, s jól jellemezte a pártállami rezsim majdnem fél évszázados uralmát.

Kovács Béla sorsa egyfajta típuspéldája lett azoknak, akiket ma a kommunizmus áldozataiként tarthatunk számon. A kommunista diktatúrák halálos áldozatainak számát százmillióra becsülik.

Kelet-Közép-Európában számuk eléri az egymilliót. Ennyien vesztették életüket éhínség miatt, kényszermunkatáborban vagy kegyetlen kivégzések során – foglalják össze.

Azt is megemlítik, hogy jóval többre tehető azonban azok száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport-, politikai vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől.

Február 25-én emlékezünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre  – olvasható az emléknap kormányzati oldalán.

Ma a Terror Háza Múzeum ingyenesen látogatható. A létesítményben 11 órától beszédet mond Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára, Schmidt Mária, a Terror Háza Múzeum főigazgatója, majd a megemlékezés végén közös gyertyagyújtás lesz a Hősök falánál.

Nyitókép: Memento emlékmű a kommunizmus áldozatai emlékére. Fotó: szoborlap.hu

Összesen 99 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kecsketenyeszto
2023. február 26. 07:09
"A kommunista diktatúra bűnei soha nem évülhetnek el ", - amíg természetesen putyin az ellenkezőjét nem mondja. Buta egy nép a magyar, sokan a saját múltjukat is elfelejtették már, azt meg fel sem fogják, ha ugyanez történik egy másik, önálló országban: https://24.hu/tudomany/2015/10/23/rakosit-a-dunaba/
yes_we_can
2023. február 26. 00:32
Sokkal nagyobb gond,hogy a kommunisták sosem múlnak el.
írmag
2023. február 25. 21:49
Akkor ennek érvényt is kell szerezni, nagyon hatékony intézkedés lehetne a komcsi megállapítású kiemelt, minden érdem nélküli nyugdíjak törlése. Ne élősködjön egy sem rajtunk!
Akitlosz
2023. február 25. 20:15
"Fidesz: A kommunista diktatúra bűnei soha nem évülhetnek el " Tényleg? SEMMIT nem tett a Fidesz a kommunista diktatúráért felelősök megbüntetéséért. S ezután sem fog. Megint csak a szája jár, vizet prédikál és bort iszik. A Fideszben mennyi egykori MSZMP tag volt, van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!