Magyar Nemzet: Nyomoz a NAV a baloldali médiamogul ügyeivel kapcsolatban

2022. november 07. 13:39

A lap úgy értesült, Varga Zoltán ellen költségvetési csalás gyanúja miatt folytat nyomozást az adóhivatal. Kerestük az érintetteket.

2022. november 07. 13:39
null

A Magyar Nemzet hétfőn számolt be róla, hogy információik szerint költségvetési csalással gyanúsította meg a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a 24.hu tulajdonosát, a milliárdos vagyonnal rendelkező Varga Zoltánt. A portál úgy értesült, a Centrál Médiacsoport vezetője az egyik hozzá köthető cégén keresztül kárt okozhatott az uniós költségvetésnek. 

Azt is tudni vélik, a NAV gyanúsítottként már ki is hallgatta Vargát.

A lap állítólag a feljelentés részleteit is ismeri, melyben szerepel, hogy a Nógrádi Vegyipari Zrt. részvényeinek eladásával kár érhette az Európai Unió költségvetését. A tőkealap – amit egyébként a Varga Zoltán vezette Central Fund Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt. kezelt – alapította meg a Nógrád Vegyipari Zrt.-t, amelynek 99 százalékos tulajdonosa volt – írják. A portál szerint a feljelentésben benne volt az is, hogy a Nógrád Vegyipari Zrt. több mint egymilliárd forintos értéke jelentősen meghaladta a vevő által fizetett árat. „Mivel a cég lényegében EU-s pénzből jött létre, így kár érhette az unió költségvetését” – írja a portál.

Frissítés: Megerősítette a gyanúsítást Varga Zoltán ügyvédje, a gyanúsítással szemben mind ő, mind a védence panasszal élt.

Az ügyben kerestük az adóhivatal, a NAV megkeresésünkre elmondta, hogy 

 

folyamatban lévő ügyről nem hoznak nyilvánosságra részleteket.

Nyitókép: Centrál Médiacsoport

Összesen 36 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hunyadi Mátyás
2022. november 09. 15:52
A NAV minden sikeres baloldali vállalkozó ellen nyomoz.
Takagi
2022. november 07. 18:16
Ez csak a jéghegy csúcsa. A többivel mi lesz?
WLaci
2022. november 07. 15:20
Mátrai Hőerőmű kicsit acélosabb sztorinak tűnik nekem, de hát biztos ott nincs elég adat a Pegasusból.
nemecsekerno_007
2022. november 07. 14:45
Most mondja azt az EU, hogy nem üldözzük a korrupciót :))))))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!