A MOB elnöke a Liu testvérekről: Semmit sem tudunk tenni

2022. november 09. 06:41

Gyulay Zsolt elmondta, hogy Kínával nehéz versenyezni.

2022. november 09. 06:41
null

„A Magyar Olimpiai Bizottság semmit nem tud tenni ilyen esetben, mert

– ezt nyilatkozta az M1-nek Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke a Liu testvérek országváltásáról, amiről a Telex számol be.

Ahogy megírtuk, a magyar színekben olimpiai bajnok Liu fivérek, Shaolin Sándor és Shaoang a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség (MOKSZ) hozzájárulását kérték az országváltásukhoz vezető folyamat megindításához, valószínűleg kínai színekben folytatják pályafutásukat. A Liu testvérek augusztusban jelentették be, hogy Kínában készülnek az idényre, követve a magyar válogatottól távozó kínai edzőjüket, Csang Csing Linát.

A MOB vezetőjét nem érte váratlanul a bejelentés: nemrég beszélt a fivérekkel és lehetett látni, hogy „valami nem jól alakul ebben az ügyben”, mivel az edzőjüket akarták követni, írják. A szövetség mindent megtett Gyulay szerint, de

Elmondta: „Nem titok, a 2026-os, milánói téli olimpián nagyon számítottunk rájuk. Óriási a potenciál bennük, ami érmekben mérhető. De az az igazság, hogy ez az ő döntésük, és ha ezt eldöntötték, akkor nem tudunk mit csinálni. Mi mindenképpen nagyon büszkék vagyunk rájuk, és köszönjük, amit Magyarországért, a korcsolyasportért és az olimpiai mozgalomért tettek.”

Augusztusban a magyar szövetség elnöke, Kósa Lajos még arról beszélt lapunknak, hogy Liuék magyar színekben fognak versenyezni. A szövetség a jelenlegi edzőtáborukat is finanszírozta.

A nyitóképen: Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke beszédet mond a szervezet budapesti közgyűlésén 2022. május 28-án. MTI/Kovács Tamás

Összesen 98 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Brandon the great Negro
2022. november 09. 11:53
Szerintem ezt elqrták. Kínában két kiemelkedő képességű sportolónak fognak számítani, negyven éves korukra senkik lesznek. Magyarországon a téli sportok Puskás öcsijei, Egerszegi Krisztinái, később Kemény Dénesei, Marco Rossijai lehettek volna.
gyaloggos
2022. november 09. 11:39
SEMMIT nem is kell (ene ) tenni! A SZÖVETSÉG pedig engedje őket, segítse őket abban, hogy minél előbb versenyezhessenek egy másik ország színeiben! SOK SIKERT kívánván nekik!
2022. november 09. 11:11
Nem dobálózok a szavakkal, hanem ezt másképpen nem lehet kifejezni! Lehet köztetek, a tablettás bor kedvelői között, van erre más kifejezés!
Szeredai
2022. november 09. 11:02
Innentől pedig (amennyiben igaz és kínaiak lesznek) azt kívánom nekik, hogy ne kerüljenek be Liuék a kínai válogatottba. És ennek semmi köze ahhoz, hogy a korábbi teljesítményükért tisztelem őket.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!