Csúnyát bakizott a párbeszédes Szabó Zsolt a Liu fivérek ügye kapcsán, Tétényi Évának és Bodacz Balázsnak kellett helyretennie

2022. november 12. 11:52

Szabó felháborítónak tartja, hogy Kósa Lajos még ebből az ügyből is „politikát csinál”, sőt eleve nem érti, „hogyan kerül a képbe” egyáltalán a fideszes politikus.

2022. november 12. 11:52
null
Baranya Róbert
Baranya Róbert

A kormányt akarta kritizálni, de alaposan felsült az ATV A nap híre című műsor csütörtöki adásában a Liu fivérek országváltása kapcsán Dunaújváros párbeszédes alpolgármestere, a párt egyik alapítója, Szabó Zsolt.

Szabó a témáról beszélve azon kezdett elégedetlenkedni, hogy mért kell ebből politikát csinálni: „Kósa Lajos is hogy került ebbe a kérdésbe?” – tudakolta. Szerinte a fideszes politikus szeret tülekedni, amikor sikerek vannak.

Mielőtt azonban bárki arra figyelmeztette volna, hogy most eleve nem sikerekről van szó, Tétényi Éva, Esztergom volt polgármestere közbeszólt, és felvilágosította az ellenzéki politikust, hogy

Kósa Lajos bizony úgy kerül a képbe, hogy ő a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség elnöke.

Bár Szabó próbált kifarolni a finoman szólva kínos helyzetből, mondván, ezzel együtt sem érti, miért kell politikát csinálni egy sportkérdésből, de ekkor már a műsorvezető, Bodacz Balázs is közbeszólt, megjegyezve: Kósa valójában egyáltalán nem csinált politikát az ügyből.

Fotó: atv.hu

Összesen 76 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pusikas
2022. november 13. 12:22
Vannak helyzetek mikor elfogy a szó.... a fröcsögés ,csak az maradjon!
Bendzsó Boy
2022. november 13. 09:36
Az ellenzéki pártoknál alapkövetelmeny a negyvenes IQ! Ennek a majomnak ha egyel kevesebb lenne, növény lenne!
Gecorbi
2022. november 12. 20:34
Kósa megszólalt, és most nem bukott a forint? Ez valami teb5edés lehet...
zoles
2022. november 12. 18:40
Agyatlan hülye. :)))
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!