Kétgyermekes „szivárványcsaláddá” vált egy ismert homoszexuális pár Magyarországon

2022. november 17. 11:16

Hosszas pereskedés után sikerült örökbe fogadnia egy kislányt is a „család az család” alapítóinak.

2022. november 17. 11:16
null

„Itthon is történnek jó dolgok, még ezekben a mindenki számára viharos időkben is: a családunk tovább bővült, hiszen egy hosszas jogi procedúra során sikerült örökbe fogadnunk kislányunkat, Hannát. Andris csodálatos nagytestvér és imádják egymást, Walter még szokja az új helyzetet, mi pedig egyre kevesebbet alszunk, de minden perc megéri!” – írta Pál Marci, A család az család kezdeményezés elindítója közösségi oldalán. 

Az Apa&Apuként ismertté vált Pál Márton és párja, Hanol Ádám már korábban örökbefogadott egy kisfiút. Most pedig hosszas pereskedés után a családjuk egy kislánnyal, Hannával bővült – számolt be az esetről a Humenonline. A portál felidézte, hogy Hanol Ádámnak még a 2020-as törvénymódosítás előttről volt érvényes határozata a örökbefogadásra, amivel törvényesen, még miniszteri jóváhagyás nélkül volt esélyük örökbe fogadni. 

A bejegyzésből kiderült, hogy a kislány élete első napjaitól velük van. „De ehhez sok küzdelemre és szerencsére volt szükségünk. (...) Várakoztunk, de

– idézte fel Pál Marci. Majd megosztotta követőikkel Hanna történetét. „Váratlanul megkeresett minket Hanna anyukája: ő nem tudja felnevelni, de szeretne róla gondoskodni és minket választott, hogy legyünk a szülei. (Fontos tudni, hogy a nyílt örökbefogadás során a biológiai anya/szülők dönthetik el, hogy ki nevelje fel születendő gyermekét/gyermeküket.) Ezután Hanna születéséig közösen és külön is jártunk tanácsadásra a szakszolgálathoz, ami előfeltétele a nyílt örökbefogadásnak. Ez alapján javasolták, hogy Hanna hozzánk kerülhessen, mi pedig nagyon vártuk a közelgő nagy napot” – írta az LMBTQ-influencer.

A Magyar Helsinki Bizottság nyújtott jogi segítséget

„Hanna születése után azonban a gyámhivatal hirtelen visszavonta Ádám örökbefogadói engedélyét, minden komolyabb indoklás nélkül. Hivatalosan formai okok miatt akarták megakadályozni, hogy egy újszülött rögtön abba a családba kerüljön, ahol fel fog nevelkedni” – ismertette Pál a további részleteket.

Ez ellen Pálék fellebbeztek, majd nyertek, mire a gyámhivatal is fellebbezett, így került az ügyük a Kúriára, amely nem fogadta el a fellebbezési kérelmet, és utasította a gyámhivatalt az ítélet végrehajtására. A folyamat 9 hónap alatt zárult le. A jogi segítséget a család számára a Magyar Helsinki Bizottság nyújtotta – derült ki a Bizottság közleményéből.

Pál Marci vonatkozó bejegyzését alább olvashatják:

Nyitókép: Képernyőfotó

Összesen 209 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
syphax
2022. november 19. 19:07
HÜLYE BUZZANCSOK! PFÚJ!
Dobrevita
2022. november 18. 10:47
Ebben a gusztustalan ügyben nem a két pedofil állaton van a hangsúly, hanem azon, hogy a magyar törvényeket semmibe sem veszik a Pressman ügynökök által beidomított vérbírák.
csabi57
2022. november 18. 06:30
Nem kéne egy hülye ideológia érdekében két gyereket beáldozni.
Gáspár
2022. november 18. 02:47
Anya tej helyett, apa tejet kapnak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!