Rég nem látott mélypontra esett a magyarországi áramfogyasztás

2022. október 17. 12:34

A június óta tartó csökkenés szeptemberben is folytatódott.

2022. október 17. 12:34
null

A Mavir adatai szerint a hónap folyamán a teljes országos bruttó villamosenergia-felhasználás mintegy 2 százalékkal volt alacsonyabb, mint egy évvel korábban – hívta fel a figyelmet a Portfolio.

A portál a közölt adatok kapcsán arról írt, hogy a fogyasztást alapvetően a külső hőmérséklet és a gazdasági aktivitás befolyásolja, de a júliusban bejelentett rezsicsökkentést érintő változások miatt indult takarékoskodás is a fő hajtóerők között szerepel – írták.

A cikkből kiderült, hogy 2022 szeptemberében 3458 GWh volt a teljes bruttó villamosenergia-felhasználás, 2 százalékkal elmaradva a 2021 szeptemberi értéktől (3528,1 GWh). Ez ugyan éves összevetésben valamivel kisebb esés, mint amit a nyári hónapok mutattak, de

már közel évtizedes mélypontot jelöl: legutóbb ugyanis 2013-ban volt alacsonyabb a felhasználás.

Akkor, a 2008-as gazdasági világválság második hullámának hazai lecsengése idején 3354,2 GWh volt a felhasználás – idézték fel.

A szeptemberi teljes bruttó villamosenergia-felhasználás a visszaesés ellenére is magasabb volt 1,6 százalékkal a Mavir által vártnál (3403,6 GWh), megtörve egy május óta tartó trendet – olvasható a Portfolion.

Nyitókép illusztráció. Fotó: Pixabay

 

 

 

 

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2022. október 18. 23:27
2%-os csökkenés az mélypont? Hmmm...
Kegyes urunk KaroIus
2022. október 17. 16:57
Várható volt. Nálunk sincs pazarlás.
Láncfűrészes Attasé
2022. október 17. 14:55
Ezek nem a németek? Eddig arról vót szó. Mert állítólag azok mingyá' össze is omlanak a nagy hanyatlásban. Nem? Hogy spórol a hülye magyar, némá! Muhaha, bruhaha. Jó, mi? Szerencse, hogy van ötödárú gázunk 15 évre, itt pont ezért nincs rekord infláció.
bunko_jobbos
2022. október 17. 14:21
Én átgondoltam a helyzetünket, és arra jutottam, hogy az áramon nem nagyon tudok spórolni. A lámpák már most is LED-esek, vasalni, mosni néha szoktam, gázzal megy a főzés. A legnagyobb tétel a hűtőgép lehetne, de az már korszerű. Egyedül a légkondin lehetne spórolni, de annyira utálom a hideget, hogy eddig sem használtam nagyon. Szerintem nem nagyon lehet az árammal spórolni. (Egyedül a napi 24 órában működő hűtőt kell felmérni, mert az nagy lék lehet a rendszerben). Ellenben a fűtéssel nagyon sokat lehet. Mert csak annyiról van szó, hogy letekerjük a fűtést. Pl. a felső szintet egyáltalán nem fűjük, és beszereztem egy programozható termosztátot a gázkazánhoz. Szerintem ott mérhető lesz a megtakarítás. Mondjuk ki tudnám fizetni, de ez erkölcsi kérdés is, nem pazarlunk, ha az ország meg belerokkan.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!