Kislánya ellen követett el szexuális erőszakot egy férfi

2022. szeptember 05. 11:26

A férfi iskolába vitte kilencéves kislányát, a hazafelé vezető úton bántalmazta és szexuális erőszakot követett el ellene.

2022. szeptember 05. 11:26
null

Vádat emeltek egy 29 éves férfi ellen szexuális erőszak bűntette miatt, amelyet saját, kilencéves kislánya sérelmére követett el – tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.

A vádlott abban a borsodi faluban lakik, ahol közös gyermekük édesanyja, de nem él együtt a családdal. Tavaly áprilisban az anya megkérte a férfit, hogy vigye el a kislányt a szomszéd településre, iskolába. A vádlott kerékpárral vitte a gyereket, akit azonban – betegsége miatt – nem fogadtak az iskolában, így visszafordultak – ismertették.

A vádirat szerint a két település közötti úton megálltak, a vádlott arcon ütötte a kislányt, levette az alsóneműjét, majd szexuális erőszakot követett el ellene.

Este a nagymamának a gyerek elmondta, hogy mit tett vele az apja.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő, büntetett előéletű vádlottra fegyházbüntetés kiszabását (azzal, hogy ne lehessen feltételes szabadságra bocsátani), valamint szülői felügyeleti jogának megszüntetését indítványozta, valamint végleges eltiltását minden olyan foglalkozás gyakorlásától, amelynek keretében tizennyolcadik életévét be nem töltött személy nevelését, gondozását végezné – közölték.

Ha Ön is úgy érzi, segítségre lenne szüksége, tárcsázza a krízishelyzetben lévők részére rendszeresített, ingyenesen hívható 116-123 telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

telefonszámot, akár mobiltelefonról is!

(MTI)

Nyitókép: Pixabay

Összesen 35 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
DFK
2022. szeptember 05. 16:58
Lennének nem túl európéer elgondolásaim a büntetés felől...
Sulammit
2022. szeptember 05. 16:20
Mocskos disznó! Hogy voltál képes rá?!
teljesenertelmetlen
2022. szeptember 05. 13:48
Na ezeknek a túlbarnult svédeknek kell levágni a faszát, nem a meghülyített kamaszoknak.
csulak
2022. szeptember 05. 13:08
ezt a "ferfit" nyilvanosan kiherleni es felakasztani !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!