Kiszelly Zoltán: Az MSZP a végét járja

2022. augusztus 18. 08:15

Az elemző szerint továbbra is Gyurcsány Ferenc dominálja a baloldalt, mivel jobb, ügyesebb a riválisainál.

2022. augusztus 18. 08:15
null

„Nincs reális esélye, hogy az MSZP a 2024-es európai parlamenti (EP) választásig fordítani tudjon a lejtmeneten: a szocialista pártból túl sok párt szakadt ki, mindeközben karakter nélküli vezetőket választottak maguknak, és a szavazóbázisukat sem sikerült megújítani” – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója a Magyar Nemzetnek.

Mint a lap csütörtöki számában megjelent cikkben olvasható, a Nézőpont után az Idea Intézet is egyszázalékos támogatottságot mért az egykori kormánypártnak. Kiszelly Zoltán úgy fogalmazott: „az MSZP a végét járja, most áprilisban is csak a baloldalon létrejött technikai megállapodás segítségével jutott be az Országgyűlésbe”.    

Szerinte az a kérdés, hogy a szocialisták a 2024-es EP-, illetve önkormányzati választásokra képesek lesznek-e megújulni és fordítani a lejtmeneten.

– mondta az elemző. 

Hozzátette, mivel az EP-választáson nem tudják megugrani az ötszázalékos küszöböt, azt pedig nem tehetik meg, hogy el sem indulnak, a szocialisták – a többi kis párttal egyetemben – várhatóan újra Gyurcsány Ferencnél, a DK elnökénél kopogtatnak majd. 

„A céljuk az, hogy egy-két politikusuk jó helyen szerepelhessen a DK-val közös listán. Ezért cserébe viszont Gyurcsányék támogatást várhatnak el a jelöltjeiknek az önkormányzati választáson, ami ráadásul újabb MSZP-s átigazolásokat is eredményezhet a DK-ba” - mondta Kiszelly Zoltán hozzátéve: ez egy nagyon hálátlan feladat lesz, már csak ezért sem akarja senki vállalni, hogy az MSZP „kamikaze-társelnöke” legyen. 

Az elemző kijelentette: továbbra is Gyurcsány Ferenc dominálja a baloldalt, mivel jobb, ügyesebb a riválisainál.

(MTI)

Nyitókép: Facebook

Összesen 46 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nemtudommegállni
2022. augusztus 19. 15:44
Addig nem kell tartania a jobboldalnak semmitől, ameddig ezt az Igazmondó Fecót istenítik. Addig jó nekünk ameddig ennyire hülyék, hogy nem ismerik fel az igazi kártevőt!
Nyugati Ádám
2022. augusztus 19. 12:02
Amíg egy GYF szintű ember - több ilyen személy is van - egy bármilyen pártot nullára le tud amortizálni, addig nem lesz Magyarországon ellenzéki alternatíva.
llnnhegyi
2022. augusztus 18. 11:15
Az MSZP bukásával,az Apró klán alól is kicsúszik a talaj. Bukásra kész a DK is. Oszoljanak! Így van rendjén!
Vakfolt
2022. augusztus 18. 10:33
Nem fogok sírni értük.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!