Fellebbez a Ryanair a fogyasztóvédelmi bírság miatt

2022. augusztus 08. 13:26

A társaság azt is világossá tette: ha szükséges, az ügyben az EU bíróságaihoz fordul jogorvoslatért.

2022. augusztus 08. 13:26
null

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Ryanair tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatával megtévesztette a fogyasztókat, ezért 300 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot kell fizetnie. „Az extraprofit-különadó megkerülését vagy áthárítását fogyasztóvédelmi vizsgálattal és bírsággal fogjuk büntetni a továbbiakban is!” – írta Varga Judit.

Haladéktalanul fellebbezést nyújt be a Ryanair minden olyan alaptalan bírság miatt, amelyet a magyar fogyasztóvédelmi hatóság szab ki rá

közölte a hvg.hu-val a légitársaság. Válaszukból ugyanakkor kiderül az is, hogy a büntetésről hivatalos értesítést még nem kaptak.

„Mint azzal a magyar kormány is tökéletesen tisztában van, az 1008/2008 számú uniós rendelet lehetővé teszi az uniós légitársaságok számára, hogy szabadon határozzák meg az EU-n belüli szolgáltatásaik tarifáit, a nemzeti kormányoknak vagy azok fogyasztóvédelmi hatóságainak ebbe nem lehet beleszólásuk. Az említett uniós jogszabály tiltja meg a magyar kormánynak, hogy visszamenőlegesen utazási illetéket szabjon ki, miközben törvénytelenül próbálja korlátozni a légitársaságok jogát, hogy az ilyen jogalap nélküli adót az utasokra hárítsa tovább” – írta lapunknak a Ryanair.

A társaság azt is világossá tette: ha szükséges, az ügyben az EU bíróságaihoz fordul jogorvoslatért.

Nyitókép: Manuel Romano / NurPhoto / AFP

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
FeketeFehér
2022. augusztus 09. 07:49
Kár, nagyon nagy kár, hogy vészesen hiányzik a büntetési próbálkozás mögül az értelmes indoklás. Az nem indok, hogy a fidesz megharagudott a Ryanairre.
sorivo4
2022. augusztus 09. 02:02
Ne is visszakozzanak, van másik három jelentkező légitársaság a helyükre. Ők eltakarodnak ebből az országból. Vitát nem nyitunk.
sorivo4
2022. augusztus 09. 01:55
És azután szerintük mire számíthatnak itt? Legjobb, ha most pakolnak. Itt az profitál, akinek mi hagyjuk. Pakoljanak innen a picsába.
Bandi0723
2022. augusztus 08. 21:04
Egész nap, na jó nem egész nap olvasgattam a hozzászólásokat! Eltöprengtem azon, hogy a sok negatív kommentet író tudja-e, hogy mi a büntetés tárgya és jogalapja!? A "Ryanair" úgy szedte be az utasoktól a plussz költséget, hogy az extraprofit-különadó nem vonatkozik rájuk! Az ugyanis a földi kiszolgálásra vonatkozik, a légitársaságnak viszont nálunk nincs ilyen tevékenysége! Ezért indult a vizsgálat és ezért büntették meg őket! Magasabb a müködési költségük és azt rögtön áthárították az utasokra! Ami nem probléma, de visszamenőlegesen már igen! Ráadásul úgy, hogy a törvény nem vonatkozik rájuk! Na, ez a "TISZTESSÉGTELEN" kereskedelmi gyakorlat! Ennyi.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!