„Szeretem minden gondolatát és tettét” – Rúzsa Magdi nyilvánosan állt ki Böjte Csaba mellett

2022. július 10. 20:21

„Majd ha sokan igyekszünk minden egyes nap dolgozni azon, hogy akkora szívünk legyen, mint az övé, akkor jobb hely lesz ez a világ” – írta közösségi oldalán az énekesnő.

2022. július 10. 20:21
null

Rúzsa Magdi énekesnő a hivatalos Facebook-oldalán nyilvánosan is támogatásáról biztosította Böjte Csaba testvért – számolt be a 777blog.hu. A lap felidézi: a ferences szerzetes által létrehozott Szent Ferenc Alapítvány egyik otthonában egy nevelő 2007 és 2017 között szexuális és fizikai bűncselekményeket követett el gyermekekkel szemben. A felháborító esetet 

Böjte Csaba jelentette a román gyermekvédelmi hatóságoknak, az ezután elinduló eljárás során harminc év börtönbüntetésre ítélték a bűnös nevelőt.

Egyre többen állnak Böjte atya mellé

A portálon azt írják: az elmúlt hetekben nem a bűncselekményeket elkövető pedofil került a középpontba, hanem az alaptíványt létrehozó, és az évtizedek óta erdélyi szegény gyermekeken segítő Böjte Csaba testvér. A lap szerint azonban a kezdeti sokk után, úgy egyre többen biztosítják támogatásukról Böjte Csaba testvért, ismerve el munkáját, amelyet az erdélyi gyermekekért tesz. Közülük a legnagyobb név kétségtelenül Rúzsa Magdi énekes, aki a közösségi oldalán így fogalmazott:

Nyitókép: Földházi Árpád

Összesen 197 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Paskai
2022. július 13. 00:05
https://olkt.net/rendkivuli-a-fidesz-kozeli-bojte-csaba-atya-felkerult-az-amerikai-fbi-korozesi-listajara/
Paskai
2022. július 12. 11:28
https://www.youtube.com/watch?v=Rgx8cRvRfIw
konfucius
2022. július 12. 11:24
Akkor most már a Magdi nem tehetséges? Mostantól kezdve már soha nem is volt tehetséges?
Paskai
2022. július 12. 09:00
Már csak egy Szent Ferenc Mulató hiányzik: https://nepszava.us/a-szent-ferenc-box-akademia-dickensi-vilaga-bojte-csaba-arra-hasznalja-az-arvakat-hogy-bokszolokat-neveljenek-orbannak/
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!