Hegedüs Zsuzsa úgy érzi, lemondásával szíven szúrta Orbán Viktort

2022. július 28. 20:09

A miniszterelnök ex-tanácsadója az ATV-ben úgy fogalmazott: 4 év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”!

2022. július 28. 20:09
null

Mint ismert, Hegedüs Zsuzsa kedden jelentette be, hogy Orbán Viktor tusványosi beszéde miatt lemond miniszterelnöki megbízotti posztjáról. A szociológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában többek között arról beszélt: 2014-ig nem voltak a mostanihoz hasonló problémák,

de egy idő után kezdtek elfajulni a dolgok az Orbán Viktor vezette kormányban.

Hegedüs a beszélgetés során elárulta azt is, hogy 2010-ben az ő javaslatára Magyarország lett az egyetlen európai ország, ahol a gyűlöletbeszédet, antiszemitizmust nem szabálysértésnek tekintik, hanem bekerült a Btk.-ba, és ez, mint mondta, a miniszterelnök érdeme. Ugyanakkor hangsúlyozta: semmi nem indokolja, hogy bármilyen gyűlöletre szító beszédet mondjon a miniszterelnök.

A műsorban kifejtette Hegedüs, hogy 

büszke arra, amit Orbán Bécsben mondott,

arra ahogy ott visszakozott szerinte Orbán. Hegedüs arra utalt, hogy a kormányfő kijelentette, hogy „Magyarországon biológiai alapú megközelítése semmilyen politikai kérdésnek nem lehetséges; ami lehetséges, az a kulturális alapú megközelítés”.

Tüntetett a gyermekvédelmi törvény ellen

Mint mondta, 2010-ben a Fidesz megörökölt egy katasztrofális költségvetést, az akkori felzárkóztatási stratégiában Orbán Viktor mögötte állt. Felidézte, hogy a miniszterelnök teljes szabadságra kérte fel,

de ő kiment tüntetni az úgynevezett gyermekvédelmi törvény ellen is, ami szerinte homofób.

2014-ig ilyen problémák nem voltak, de mint fogalmazott, 4 év után minden kormányt el kell küldeni, mert „elszáll az agyuk”. 

Szíven szúrta a kormányfőt

Szerinte a Fidesz megpróbált mindent azonnal bebetonozni, 2012-re kimászott az ország a költségvetési gödörből, addig volt egy nagyon jó közös munka, mert nagy volt a baj, de utána kezdtek elfajulni a dolgok. Ami miatt meg akart szólalni, az a „homofób-törvény” volt, de nem tette, mert úgy érezte, addig nem teheti, amíg nem fejezi be a felzárkóztatási stratégiát.

Orbán Viktor válaszából azt érezte ki, hogy szíven szúrta a kormányfőt az ő lemondása,

de hangsúlyozta: nem írta azt, hogy Orbán személyesen rasszista, azt viszont leírta, hogy az, hogy egy miniszterelnök kiálljon, és korrigálja azt, amiből balhé van, elvárható.

Szerinte az a fontos, hogy a közvélemény mozduljon meg. Mint fogalmazott, valahol „ki kell rekeszteni a kirekesztő viselkedést”, ennek lentről kell jönnie, a kisemberek szintjéről. Hegedüs Zsuzsa reméli, hogy azok az erők, személyek, akik ehhez az ügyhöz közel állnak, és a civilek, akiknek ez fontos, hajlandóak lesznek valahogy kifejezni ezt. 

Nyitókép: MTI Fotó: Czeglédi Zsolt

Összesen 366 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Tarhonya
2022. július 29. 20:26
H. ZS. 1 H. P.
Ferry63
2022. július 29. 14:58
Te hülye múmia, tiszteletböl maradhattál eddig! Nálad az a szó Hogy hála , hiányzik a szótáradból, vén szenilis hazaáruló bolond!!
Mahavira
2022. július 29. 14:47
Na most olvasom visszavonta a lemondását. Ilyet lehet? Remélem nem égeti magát a csúti, hogy ilyen köpködés után buksi simogatás (és bőséhes apanázs, 2 db szolgálati A6-os jár továbbra is lényegében a semmire)
Ferry63
2022. július 29. 13:08
Neked Orvos kell Már Te szenilis, demenzes vén kurva! Elgurultak a gyógyszereid , ne kezdjél el szerepelni, hanem fogd be a pofádat , és huzzál El a faszba!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!