Amerika visszagyarmatosította Európát? – gondolatok Molnár Tamás új könyvéről

Az Európa zárójelben című könyvet most jelentette meg a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Alapítvány. A kötetet Békés Márton, az Új idők könyvsorozat szerkesztője gondozta.

***

Mi Molnár Tamás munkásságának lényege, esszenciája, miért kell Molnár Tamást olvasni?

Thomas Molnar nagyon izgalmas ember volt, akire mi magyarként tekintünk. De az amerikaiak, sőt még a románok is magukénak érzik valamelyest – vannak erre utaló jelek.

Az életútja sok mindenre magyarázatot ad – a legfontosabb kérdésekre természetesen nem. A zsenialitás titok. Molnár családjáról tudni kell, hogy katasztrofális csapást mért rá a trianoni békediktátum. Az egész Európára kiterjedő üzleti kapcsolataik súlypontja a Romániához kerülő területeken volt. A család ezért Budapestről Nagyváradra költözött 1926-ban. Tamás ezért a román iskolarendszerben szocializálódott, igaz, magyar környezetben. Ebből olyan nyelvi hátrányai származtak, ami miatt a Pázmány Péter Tudományegyetemet egész egyszerűen nem tudta elvégezni. Belgiumban kezdte meg felsőfokú tanulmányait, amit a második világháborús német invázió megszakított. Ő ekkor  bekapcsolódott a helyi katolikus ellenállásba. Mivel fiatalok voltak és amatőrök, gyorsan felderítették őket, és őt magát Dachauba internálták. A felszabadulás után lediplomázott, és addigra már olyan franciás műveltségre tett szert,

Mindezek ellenére kivándorolt az Egyesült Államokba, ahol Russell Kirk segített neki beilleszkedni, és kiharcolni a helyét az amerikai konzervatív mozgalomban. Első komoly könyve a doktori disszertációja, amit Bernanosról írt angolul. Az általános vélekedés szerint az a legalaposabb, szisztematikus műve. Ezt követően azonban tartósan az esszé műfajához fordult. A Bernanos-könyvvel még nem robbant be a köztudatba, de megszerezte magának a tudományos tekintélyt. Végül Az értelmiség alkonya című könyve hozta meg számára a sikert 1961-ben.

Ez az amerikai konzervatív reneszánsz felfutásának ideje. A Conservative Mind (Russell Kirk), az Új politikatudomány (Eric Voegelin), illetve a Természetjog és történelem (Leo Strauss) megjelenése utáni évtizedben vagyunk.  Az értelmiség alkonya a konzervatív beállítottságú szellemi emberek számára segített eligazodni az intellektuális harcmezőn. Később, a neokonzervativizmus térnyerése okán egyre kevésbé szívesen használja magára a konzervatív jelzőt – és megerősödnek kapcsolatai a francia tradicionalistákkal. Közeli kapcsolatba kerül Alain de Benoist-val is. 1990 után új szakasz kezdődik az életében, elkezdett rendszeresen hazajárni Budapestre. Előadássorozatokat tart, komolyabb esszéket közöl folyóiratokban, mint a Csurka István által kiadott Havi Magyar Fórum vagy a Hitel. Emellett rövidebb cikkeket ír az Új Magyarország napilap olvasói számára is. Nagyon tanulságos visszaolvasni a harminc évvel ezelőtti írásait.

Számkivetettsége különleges éleslátással ajándékozta meg, úgy is mondhatjuk, hogy Franciaországban túl magyar volt, Amerikában túl francia, Magyarországon meg túlságosan amerikai.

Ha már Molnár Tamás frankofóniáját említette, aktuálpolitizáljunk egy kicsit! Molnár Tamásnak régi igénye volt, hogy Németország mellett Franciaország is csináljon végre Közép-Európa-politikát. El tudja képzelni, hogy Emmanuel Macron olvas Molnár Tamást, és a most formálódó magyar-francia tengely Molnár álmának megvalósulása harminc év késéssel?

A kérdés jogos, de sajátosan magyar nézőpontú. A franciák gondolkodási horizontja továbbra is a volt gyarmatbirodalom – mind kulturális, mind pedig geopolitikai viszonylatban. Hajlamosak úgy felfogni a világot, mint ami körülöttük forog, és a problémákat olyankor megállíthatónak vélik a francia határoknál, saját jelentőségüket és lehetőségeiket pedig felülértékelik. A francia identitáspolitikában Charles de Gaulle alkotott maradandót. Az épuration segítségével (a kollaboránsok kitisztítása a francia közéletből – a szerk.) leértékelte a kollaboráció jelentőségét – a francia nemzet egészét pedig felemelte az ellenállásban ténylegesen résztvevők erkölcsi magaslatára. Ezt követően

Ezen röhöghetünk, de megcsinálták. És ez szerintem zseniális!

Az Európa zárójelben című kötet tele van zseniális előrejelzésekkel. Tudna példát mondani arra, amiben Molnár tévedett?

A nagy vízióhoz képest részletkérdésekben. A szerző a lengyelországi Szolidaritásra hivatkozva a szindikalizmus előretörését vetített előre – ez nyilvánvalóan nem így alakult. Illetve az integráció is gyorsabban következett be, mint Molnár gondolta – mert szerzőnk alábecsülte a nyugati elit cinizmusát és pénzéhségét.

A szindikalizmus megerősödése nem csak hogy nem következett be, hanem egyenesen az ellenkezője történt – egész Közép-Európában minden társadalmi szerveződés a szakszervezetektől a pártokig romokban hever.

A pártpolitika világszerte maga alá gyűrte a szakszervezeti mozgalmat és a saját céljaira használta fel. Azt viszont jól látta, hogy britek a saját szuverenitásukra hivatkozva az európai integráció kerékkötői lesznek.

A találó megjegyzéseinek aránya azonban sokkal nagyobb mint a pontatlanságoké.

A sok váteszi jóslata közül számomra az a legrémisztőbb, hogy szerinte soha nem lesz olyan világ, ahol egyszerre rendezett viszonyokat ápolnak egymással az amerikaiak, a németek és az oroszok – egyszerre a három között nem létezhet kiegyezés. Mire alapozza ezt?

Úgy vélem, ezt a felosztást meghaladta a történelem. Számomra egyáltalán nem evidens, hogy a régi pólusok érvényesek maradnak, hiszen számos felemelkedő nagyhatalom van, amelyekkel Molnár Tamás még nem számolhatott. Pakisztán, India atomhatalmak, ott van a folyamatosan növekvő jelentőségű Brazília, Indonézia, Dél-Afrika. Ezen országok nem állnak be az amerikaiak által diktált nyugati szankciós politika mögé, sem pedig az oroszokat nem támogatják nyíltan:

A németek pedig jelenleg szemmel láthatóan nem képesek érvényesíteni nemzeti érdekeiket.

Ugyanakkor ez a jóslat szerintem teljes mértékben bejött – megkockáztatom, hogy a világ többi részét azért nem vette igazán tekintetbe, mert nem értett hozzájuk. Valóban volt hallgatólagos amerikai-orosz kiegyezés a hidegháború és Németország megosztottságának idején, volt a német újraegyesítés után egy német-orosz románc gazdasági alapon, most pedig az ukrán-orosz háború kapcsán ismét sor került egy német-amerikai kiegyezésre és egy durva német-orosz elhidegülésre. Miből látta ő ezt ilyen jól előre?

Molnár évszázados távlatokat fogott át. A 19. században látni lehetett, hogy a németek előbb-utóbb helyet követelnek majd maguknak a világpolitikában. A régi világrend átrendeződése olyan módon ment végbe, hogy senki nem a valódi ellenségével vívott háborút: a németeknek és az oroszoknak egyáltalán nem kellett volna Közép-Európa miatt háborúba kerülniük. Nagy Britannia érdekeit pedig elsősorban az USA veszélyeztette.  

Az Egyesült Államok a brit világhatalmat úgy roppantotta meg, hogy közben nem ellene vívta meg a nagy háborúit, hanem vele szövetségben. Az amerikai külpolitika zseniális volt:

Bevitték a tőkét és a soft power eszközeivel építették ki a befolyási rendszerüket. Molnár rámutat, a nagy amerikai felemelkedés maga alá gyűrte Európa nyugati felét, nekik pedig jól esett elhinni, hogy ők tulajdonképpen megnyerték a háborút. Európa az újjáépítésért és a jólétért cserébe lemondott arról, saját történelemszemlélettel rendelkezzék. Ehelyett átvették az amerikai nézőpontot. Molnár frappánsan így magyarázza: a szovjeteknek megvolt a maguk ideológiája, a kommunizmus. Az Egyesült Államoknak is – az amerikai típusú liberalizmus. Európa számára ezért kitalálták az integráció varázsfogalmát. Az európai bürokraták és a progresszív értelmiség mantra-szerűen ismételgeti, hogy ez lenne az európai történelem fejlődésnek inherens értelme. Holott ez valójában csak a gazdasági és politikai érdekek leplezésére szolgál– és elfedi a teljes kulturális önfeladást is!

Ez az általános hazugságrendszer tabu keletkeztető hatással is bír: az Egyesült Államokról kizárólag stratégiai szövetségesként illik beszélni, illetlenség megemlíteni, hogy sok tekintetben rivális birodalomként viselkedik. Most szembesülünk vele, hogy az Egyesült Államok befolyása minden elképzelést felülmúl: az európai nagyhatalmak jelenleg is készen állnak arra, hogy amerikai érdekből feladják a saját lakosságuk érdekeinek érvényesítését. Gyönyörűen utal erre a könyv borítója is, ami  Békés Márton ötlete. Egy amerikai katona néz egy Szűz Mária-szobrot. Ez jelképezi a felszabadítás pillanatát, amikor jönnek az amerikaiak, és megérkeznek arra a földre, ahonnan végső soron az ő kultúrájuk is származik – majd idehozzák az ideológiájukat visszagyarmatosítva Európát.

A szellemi autonómia hiányát, az integráción túlmutató ideológia hiányát gyakran hánytorgatja fel Európának Molnár, összekötve a ma Emmanuel Macron által is gyakran emlegetett stratégiai autonómia kérdésével – ugyanakkor nem javasol rá megoldást. Mindössze halványan megemlíti a kereszténységet egy leendő európai szellemi autonómia alapjaként. Mit gondol, mi az az alap, amire egy magabíró ideológia felépülhetne? Van erre egyáltalán esély, vagy célt ért az amerikanizáció és a szovjetizáció?

Molnár nem fogalmazott meg pragmatikus alternatívát – de a bajt lokalizálta és a helyes utat kijelölte. Szó szerint ezt írja: „ez az egység valójában egy ideológiapótlék. Az európaiaknak 1945 óta nincsen identitása kifejezésére alkalmas ideológiájuk. Az amerikaiaknak ott van a kapitalizmus, a szovjeteknek a marxizmus. II. János Pál pápa nemrég a keresztény Európáról, Szent Benedek és Nagy Károly Európájáról beszélt; de ki is merne manapság ebből a gondolatból vezéreszmét kovácsolni a vallás szentségétől megfosztott Nyugaton? A század uralkodó szelleme szerint nem marad más, mint a Szent Fogyasztás által támogatott egység.”

Nem azért nem javasol semmit, mert ne lettek volna elképzelései, hanem azért, mert úgy gondolja, hogy ez a háború a konzervatívok számára megnyerhetetlen. Én nem vagyok ilyen pesszimista.

Biztosan a konzervativizmus szempontjából látja a háborút megnyerhetetlennek? Nem az európai önállóság szempontjából?

Gondoljunk bele: melyek az önállóság korlátai? Milyen feltételek miatt állandósult az önállóság hiánya? Keleten a szovjet brutalitás kevés teret engedett a vágyálmok kergetésének – ez világos. Ezzel szemben 

Ugyanakkor kulturálisan is alávetették magukat az Egyesült Államoknak, ezt nevezik gyönyörű műszóval „McDonalds-izációnak”. Fél évszázad alatt Európában is amerikai típusú fogyasztói társadalmak jöttek létre – „Amerika megemésztette Európa nyugati felét” – hogy Schmidt Máriát idézzem. Molnár a kilencvenes évek elején született írásaiban már megmondta, hogy önálló hatalmi tényezővé váltak az NGO-k, az agytrösztök és az őket finanszírozó alapítványok. Az amerikaiak ennek eleinte örülnek, mert úgy látják, hogy e szervezetek a külpolitikájuk támogatói lesznek.

És itt figyeljünk fel Molnár zsenialitására! Azt állítja, hogy miközben Amerika megnyerte a háborút és kialakította az egypólusú világrendet, ő maga is hanyatlásnak indul. Az új hatalmi központok ugyanis lassan, vagy biztosan maguk alá gyűrik a politikai osztályt. És ez azóta maradéktalanul be is következett. Láthatjuk, azóta az NGO-k és az új hatalmi központok határozzák meg az amerikai politikai elit rekrutációs mechanizmusait, ők építik fel a karriervonalakat – így bizonyos problémák az amerikai politikai rendszeren belül felvethetetlenné váltak. Ezt a jelenséget hackelte meg Donald Trump, ez váltott ki akkora gyűlöletet az establishment tagjaiból.

Magyarán mondva szuverenitási válság, demokráciadeficit keletkezik az Egyesült Államokon belül is. Az igazi probléma tehát ebben áll: nem szavazhatunk arról, hogy kérünk-e a szakértőkből és magvas gondolataikból. Nem hogy itt Európában nincs erre lehetőségünk – de még amerikai barátainknak sincs.

Molnár említést tesz az európai szellemi autonómián túl egy európai embertípusról is, amelyet szembehelyez a homo americanusszal és a homo sovieticussal. Az európai ember jellemzőjeként írja le, hogy „egyáltalán nem szereti azt a vetélkedést, tülekedést, a versenyhelyzet feszült légkörét, amely az Egyesült Államokban uralkodik”. Helyesnek tartja ezt a hármas felosztást? Létezett valaha „európai embertípus”, és ha igen, kihalt-e?

Nem gondolom, hogy ez a felosztás bármikor érvényes lett volna. Molnár Tamás – főleg idősebb korában – olykor hajlamos volt arra, hogy figyelmen kívül hagyja a realitást. Azt kétségkívül elismerem, hogy az Egyesült Államok már eleve úgy jött létre, hogy a vállalkozó szellemű emberek kivándoroltak ki Európából. Ez olyan struktúrák létrejöttét eredményezte, ami a rugalmas, gyorsan alkalmazkodó, gyökértelen embertípusnak kedvez. De ettől még az európaiakra nem igazán lehet ilyen általánosító megállapításokat tenni. Közép-Európában élve azért kimondottan jól látszik, hogy mennyire különbözőek vagyunk. Időnként az a benyomásom, hogy

A szuverenitás kapcsán tett Molnár Tamás egy izgalmas, de tisztázatlan valóságtartalmú jóslatot: szerinte nagyon hamar elkezdődik majd Kelet-Európa integrációja az Európai Unióba, de létrejön egy Kelet- és Nyugat-Európa közötti törésvonal a szuverenitás mentén, mert Európa keleti része a frissen megszerzett szabadságával élni kíván majd, miközben Nyugat-Európában a szabadság már régóta adott, így az ilyesfajta ösztönök meggyengültek. Viszont úgy látom, mintha a szuverenitáshoz való hozzáállás nem kelet-nyugat, hanem jobboldal-baloldal tengelyen különbözne.

Többféle dolgot is mond Molnár Tamás, például azt is, hogy lesz észak-déli és kelet-nyugati törésvonal is. Az ilyen meglátások szükségképpen leegyszerűsítőek. Ez azonban nem csökkentik a szerző érdemeit. Gondoljunk csak bele, mi itt és most képesek lennénk arra, hogy érvényes kijelentéseket tegyünk a 2050-es évekre vonatkozóan…? Ő képes volt ilyen távlatokat átfogni.

mert frissebbek az elnyomással kapcsolatos élményeik.

Említette a jobb-bal felosztást. Ehhez sem lehet mindenáron ragaszkodni: Szlovákiában a baloldali Robert Fico a szuverenista. Vagy, hogy mást ne mondjak: tagadhatatlan, hogy Emmanuel Macront Magyarországról nézve egy világ választja el tőlünk, de az európai szuverenizmus kérdésében közelebb áll hozzánk, mint mondjuk a német baloldal. Ez egy olyan problémakör, ahol nagyon nehéz érvényes állításokat tenni, mert például a német, az olasz vagy a brit jobboldalt teljesen felzabálta a progresszió, a francia mérsékelt baloldal nem teljesen igazodik az ő agendájukhoz. Gender és kulturális kérdésekben igen, de nem ez az egyetlen lényeges konfliktus. Ha azt mondom, hogy új törésvonal a globalista-szuverenista Európán belül, azzal viszonylag pontos leírást adok. De hogy az ő képviselőik mennyire helyezkednek el a jobb- és baloldalon, abban már mozgást látok, egy nagy átalakulást. Ez legkésőbb 2015-ben, a migrációs válság elindulásakor elkezdődött, és még biztosan sokáig el fog tartani. Ahogy az új világrend feláll, úgy fog az európai jobb- és baloldal ennek mentén újra kikristályosodni. Ennyi előrejelzést engedek meg magamnak a legjobb esetben is.

Szuverenitást érintő európai vitákban szinte egyáltalán nem hallunk Romániáról, Bulgáriáról, de Horvátországról vagy Csehországról sem igazán. Az hogy létezik, hogy Molnár Tamás, aki Romániát és annak kultúráját pontosan ismerte, mégiscsak tévedett Románia szuverenitáshoz való hozzáállásának kérdésében?

Romániában a sovinizmus a politika alapvető formája.

De ez nem szuverenizmus.

Igaz, de ez elfedi a szuverenitás-vitát. Azzal, hogy piros-sárga-kékre van festve az egész ország, kisütik, szublimálják a román büszkeséget.

így ők már könnyebben megemésztik azt, hogy egyébként külpolitikájuk teljes mértékben alá van rendelve idegen érdekeknek. Amikor létrejött a Korrupcióellenes Ügyészség, és elkezdte elvinni egymás után a politikusokat, jobbról és balról egyaránt, mindenki nézett, hogy hű, ez meg micsoda! Kik ezek és honnan van ekkora hatalmuk? Aztán ahogy teltek-múltak az évek, a háttérben kezdett kibontakozni Uncle Sam sziluettje. A Korrupcióellenes Ügyészség meggyökeresedett Romániában, és a magyarországi baloldalt átjárja tőle a bizsergés. Jó gyakorlatként tekint rá, azt akarják, hogy az amerikai soft power intézményesüljön Magyarországon, és szervesüljön az államigazgatásba is. Na, ettől most négy évre megmenekültünk.

Nyitófotó: NKE