Karácsony szerint a főváros „nettó befizetővé vált”

2022. június 10. 20:27

A főpolgármester az ATV-ben arról is beszélt: Budapestnek most elsősorban egy zöld átállást segítő csomagra van szüksége.

2022. június 10. 20:27
null

A kormány néhány nappal ezelőtt jelentette be azt az intézkedéscsomagot, melynek részeként a településeknek is piaci áron kell beszerezniük a villamos áramot, míg a kedvezményes, rezsicsökkentett ár csak a lakosságnak jár majd – olvasható az atv.hu cikkében. Karácsony Gergely az ATV Egyenes Beszéd című műsorában ennek kapcsán arról beszélt:

nem csak az a probléma, hogy egyik napról a másikra kilökik az önkormányzati szektort a világpiacra, hanem hogy eddig volt egy hamis illúzió. 

Hozzátette, a fővárosban sok olyan projekt van, amit szeretnének megvalósítani, ezek sok tízmilliárdos beruházások, de a rezsicsökkentés miatt a közműcégek például veszteségessé váltak, most pedig, amikor egyébként is a tönk szélén áll az önkormányzati rendszer, meglépik ezt a változtatást.

„Egyszer el fog fogyni a pénz”

Karácsony Gergely találkozni fog az Európai Bizottság tagjaival, mint mondta, az Európai Fejlesztési Banknál már kitárgyaltak egy hitelkeretet, közben összeszedik a cégektől beérkező javaslatokat. Arra a kérdésre, hogy elindult-e valamiféle egyeztetés Lázár Jánossal és Navracsics Tiborral, Karácsony azt felelte: megkereste mindkettőjüket, holott egyelőre nem világos, kihez tartozik ez az ügy. Szerinte a lényeg az, hogy a kormány szeretné-e fejleszteni Budapestet vagy sem.

„Budapestnek most elsősorban egy zöld átállást segítő fejlesztési csomagra van szüksége” – jelentette ki a főpolgármester. Ehhez azonban források kellenek – tette hozzá. Karácsony szerint

Saját adóbevételéből is befizet a főváros költségvetésébe, gyakorlatilag nettó befizetővé vált, ez a következő évben még inkább így lesz – vélekedett. Karácsony szerint azonban egyszer el fog fogyni a pénz, és nem tudja elhinni, hogy a kormány nem tudja, ha például leáll a közösségi közlekedés, az nem a városvezetésnek rossz, hanem az embereknek.

Nyitóképen: Karácsony Gergely. Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 75 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
khomeini
2022. június 12. 23:24
hát ki a 'szom legyen nettó befizető, ha nem az ország leggazdagabb települése?
írmag
2022. június 11. 21:45
Hová lett a krakéler, foghíjas, fotogénhitű álmosolyod?
Jooee
2022. június 11. 20:35
Igazi libsi ez a Gergő. Egyetlen dologhoz értenek a libsik, hogyan kell a közpénzeket lenyúlni, ebben profik. Angol tudás és PhD sem kell hozzá.
masikhozzaszolo
2022. június 11. 17:59
Olvasom, KSH, hogy a GDP 37%-a Budapest. Hogy milyen befizető? Elszelelnél a pénzzel, mi?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!