Karácsony az időközi választásról: Az ellenzéki szavazók (meg)büntették az ellenzéki pártokat

2022. június 27. 07:09

A főpolgármester csalódást keltő eredményről beszél a Fidesz-győzelmek után.

2022. június 27. 07:09
null

„Csalódást keltő eredmény, kár lenne tagadni, nem is szabad és nincs is mit szépíteni ezen” – így kommentálta Facebookon Karácsony Gergely a vasárnapi időközi választás eredményeit. Sok helyen elsöprő Fidesz-győzelem született, ami pedig szintén

aggasztó lehet az ellenzéknek, hogy több budapesti körzetet is behúzott a fideszes jelölt,

derül ki a posztból. A főpolgármester hangsúlyozza, hogy két egyéni önkormányzati képviselői mandátumot elveszítettek az ellenzéki pártok a vasárnapi választáson, csak Újpesten sikerült győzni, a VII. és a VIII. kerületben a Fidesz elhódította a képviselői helyet a kerületi képviselőtestületben. És még Szegeden is fölényesen nyert a fideszes jelölt – tette hozzá.

Karácsony azt is megírta, hogy a budapesti körzetekben a választói részvétel két helyen még a 20 százaléknak is alatta maradt, a másik két körzetben is csak leheletnyivel volt több. „Így talán nem elhamarkodott elemzés kijelenteni: az ellenzéki szavazók távolmaradásukkal büntették az ellenzéki pártokat azért a teljesítményért, amit április 3-a óta produkálnak. Megüzenték, hogy ez az április 3-a óta bemutatott »melyikünk a legnagyobb kicsi« játék nem vezet sehova. Megüzenték, hogy nem vezet sehova az az ellenzéki hozzáállás, hogy »ha a Fideszt nem tudjuk legyőzni, hát győzzük le egymást«.

Ideje hát felébredni és szembesülni az üzenettel, mert erre a politikai teljesítményre nem mehetnek rá a szabadság utolsó »kis körei«, az önkormányzatok, a szabad városok, a szabad kerületek. Még nem késő…” – zárta sorait.

Nyitóképen: Karácsony Gergely. Fotó: MTI/Mónus Márton

Összesen 64 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KBA98
2022. június 27. 16:37
négyfelé vágva a város 4 kapuja fölött kitéve mementóként, hogy ilyen aljas főpolgármestere soha többé nem lehet ennek a városnak!
kitiltott
2022. június 27. 16:24
Budán már biztos hogy nem rúgna labdába az ellenzék.... Autósok között biztos hogy nem ..
kitiltott
2022. június 27. 16:23
Nem azt mondták Kamugeri...
Phm045
2022. június 27. 10:18
Szokatóként, mert ez vár rátok 2024-ben. Végképp mentek a moslékba.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!