Rig Lajos: A politika megrontja az ember lelkét

2022. április 24. 08:03

Az egykori jobbikos honatya a képviselői széket mentőautóra cseréli.

2022. április 24. 08:03
null

Másodállással együtt is csak fele annyit fog keresni, mint korábban, mégsem bánja, hogy a parlament helyett a mentőzést választja Rig Lajos – írta vasárnap a Blikk.

Az ellenzéki koalíció tapolcai jelöltje ugyan kikapott helyben a fideszes Navracsics Tibortól, ám pártja, a Jobbik felajánlotta neki, hogy listán bejuthat az Országgyűlésbe. A lehetőséggel végül nem élt. A leköszönő honatya azt tapasztalta, még a kormánypártok és a Mi Hazánk támogatói közül is akadtak, akik mellé húzták be az ikszet, a kudarc után mégis a civil élet mellett tette le a garast – derül ki a cikkből.

Úgy érzi, az egészségügyben nagyobb szükség van rá

„Tudom, ez egy unikum a politikai életben, de lehetne követendő példa is. Nagyon sok árkot ástunk egymás közé. Az elmúlt hét évben megpróbáltam ezeket az árkokat betemetni, de nem sikerült, sőt, még több lett. 

Vagy a politikának kell megváltoznia, vagy az emberek gondolkodásának” – szögezte le Rig.

„A politika megrontja az ember lelkét”

A leköszönő jobbikos képviselő arra is kitért, hogy

„a politika megrontja az ember lelkét. Láttam kormánypárti és ellenzék oldalon is, hogy képes teljesen elszállni a valóságtól az, aki nem dolgozik a szakmájában, helyette huzamosabb ideig bent ül a parlamentben. Mintha egy elefántcsonttoronyban élnének. Fontos lenne, hogy minden politikus töltsön el a saját szakmájában legalább egy évtizedet, mielőtt beül az Országgyűlésbe, hiszen csak így tudnák hitelesen képviselni a szakterületüket” – vélekedett.

Nyitókép: Rig Lajos Facebook-oldala

Összesen 55 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gáspár
2022. április 25. 02:06
" Aki kurvának áll, ne csodálkozzon ha megb@sszák. "
amca
2022. április 24. 23:43
Lajoskám,mikor bementél ebbe a szent épületbe ,rájöttél ,hogy te itt senki,semmi,zéro,nulla,nitko.nista,nyer vagy.
Akitlosz
2022. április 24. 19:02
Az országgyűlési képviselők nem a szakterületüket képviselik, hanem a választási körzetüket és a pártjukat. A szakmájuk másodlagos, a választók nem azt nézik, azt nem nézik.
Akitlosz
2022. április 24. 18:59
"A leköszönő honatya azt tapasztalta, még a kormánypártok és a Mi Hazánk támogatói közül is akadtak, akik mellé húzták be az ikszet," Ennek nagyon egyszerű oka van. Az volt az egyetlen körzet az országban, amelyben nem indult Mi Hazánk jelölt, mert a választási bizottság valamiért nem vette nyilvántartásba a jelöltjüket. A fideszesek pedig azt nézték, hogy Rig Lajos helyi jelölt, míg Navracsics veszprémi származású budapesti, semmiféle köze nincsen a tapolcai körzethez. Egy tisztességes választási rendszerben el sem indulhatnának körzeten kívüli jelöltek. Ráadásul ez a Navracsics igencsak brüsszelita, unionista ejtőernyős, így még a Fideszen belül sem annyira népszerű. Ráadásul kitúrta a körzet eddigi fideszes képviselőjét Fenyvesi Zoltánt a helyéről. Ennyi már pár listán Fidesz szavazónak is sok volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!