Tiltakozik a MAZSIHISZ a Mi Hazánk zalaegerszegi rendezvénye ellen

2022. február 18. 22:10

A párt a zalaegerszegi zsinagóga épületében tartaná meg választási rendezvényét.

2022. február 18. 22:10
null

Tiltakozik a MAZSIHISZ az ellen, hogy 2022. február 19-én, a Mi Hazánk Mozgalom választási rendezvényt fog tartani a zalaegerszegi zsinagógában. A Hitközségek szerint a zsinagóga épülete a zsidó közösség és a város számára is kiemelt jelentőségű hely, mely emléket állít Zalaegerszeg egykor virágzó zsidó közösségének, amelynek tagjait 1944-ben haláltáborokba hurcolták.

„Tiltakozunk az ellen, hogy egy, a magyar zsidóság számára fontos helyen egy olyan mozgalom tartson rendezvényt, amelynek tagjai nyilvános beszédeikben, internetes posztjaikban nyíltan uszítanak a kisebbségek ellen. Egy ilyen esemény méltatlan a hely történetéhez, és meggyalázza mártírjaink emlékét” – írják közléeményükben. 

A Mazsihisz közleményében emlékeztet, hogy bár pártpolitikai ügyekben nem kívánnak megnyilvánulni, de a Mi Hazánk tervezett zsinagógai rendezvényét olyan provokációnak tartják, ami ellen fel kell lépniük. 

„Felszólítjuk az épület fenntartóját, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatát, hogy a helyszín bérbeadására vonatkozó korábbi döntését vonja vissza és ne járuljon hozzá, hogy az egykor zsinagógaként működő épületben a Mi Hazánk Mozgalom választási rendezvényt tarthasson” – áll a közleményben.

Fotó: Wikipedia

Összesen 149 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Türelem
2022. február 19. 11:25
Szóljon valaki, ha átugrottam a MAZSIHISZ, MZP-t elítélő nyilatkozatán. Meg különben is, a balliberális zsidó értelmiség vezette ellenzéki pártok MZP nyilatkozatának elfogadásával kimondták, hogy a kommunizmus, a fasizmus is legitim, demokratikus, így nincs jogalap semmilyen szélsőség bírálatára. Pont a DK-tagozat MAZSIHISZ ne tudna erről?
syphax
2022. február 19. 11:24
"..nem tudom desifrírozni." VAN ILYEN. ÉS DESIFFIROZNI IS LENNE MIT.
syphax
2022. február 19. 11:18
"...Hol voltak zsidók Zalaegerszegen 1990. előtt?.." AZ "ÖRÖKÖSÖK"-LESZÉRMAZOTTAK VALAHOL--IZRAELBEN AZ USA-BAN, SVÁJCBAN--MÉGISCSAK VOLTAK, HA ESETLEG NEM IS ÉLTEK MÁR ZALAEGERSZEGEN. ÉS A TULAJDONJOG AKKOR IS FÖNN KELLETT HOGY ÁLLJON HA ŐK NEM IS ÉLTEK MÁR EGERSZEGEN, ERGO A TULAJDONJOG TELEKKÖNYVILEG CSAK-CSAK "ÁTSZÁLLT" VALAHOGYAN A VÁROSRA. CSAK MINT ÉRDEKESSÉGET EMLITEM, MÁDON--HEGYALJÁN--A HIRES ÉS GYÖNYÖRŰEM FELÚJITOTT MÁDI ZSENAGÓGÁT HA VALAKI MEG AKARJA TEKINTENI, "EL KÖLL "UGRANI" A KULCSÉRT NEW YORK-BA A FIFTH AVENUE-RE , HOGY BE LEHESSEN MENNI. A KATOILIKUS PLÉBÁNOS MEG VÁLLALJA OTT A SZAXERŰ TÁJÉKOZTATÓ IDEGENVEZETÉST--CSODARABBISTÚL ÁLLESZ CUZÁMMEN--A JATTOT IS ÁTVESZI, SŐT ANNAK RNDJE-MÓDJA SZERINT ÁFÁS SZÁMLÁT IS AD PÖCSÉTTEL--TOKKAL-VONÓVAL.
szalard
2022. február 19. 10:57
És Márki-Zay rendezvényei ellen miért nem tiltakoznak?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!