Hat és fél év börtönre ítéltek egy szomáliai férfit szexuális erőszak kísérlete miatt

2022. február 01. 16:14

A férfi 2020-ban Budapesten megpróbált megerőszakolni egy fiatal nőt, de ebben egy járókelő megakadályozta.

2022. február 01. 16:14
null

A Fővárosi Törvényszék az MTI-hez kedden eljuttatott közleményében azt írta, a vádlottat szexuális erőszak kísérletében, kifosztásban és kétrendbeli súlyos testi sértésben találták bűnösnek. A vádlott 2020. január 21-én éjjel udvarolni kezdett egy nőnek egy VII. kerületi szórakozóhelyen, majd felajánlotta neki, hogy hazakíséri. Az út során a szomáliai férfi megpróbálta megerőszakolni a nőt, de ezt megzavarta egy járókelő. A vádlott bántalmazta a nő védelmére kelő férfit is, majd elvette a nő telefonját és elmenekült a helyszínről – ismertették, kitérve arra, hogy a vádlott előzőleg marihuánát is fogyasztott.

Közölték, a büntetés kiszabása során a bíróság enyhítő körülményként értékelte a vádlott büntetlen előéletét és részbeni beismerését, ugyanakkor súlyosító körülményként vette figyelembe a többszörös halmazatot, továbbá azt, hogy a férfi a cselekményt egy ellene folyamatban lévő büntetőeljárás hatálya alatt követte el.

Az esetről korábban a Budapesti Rendőr-főkapitányság egyebek mellett azt közölte, hogy a terhelt egy oltalmazotti státuszban Magyarországon élő, 30 éves szomáliai férfi.

(MTI)

Nyitókép: Boris Roessler / DPA / AFP. Illusztráció.

Összesen 31 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Rodolfo
2022. február 02. 13:12
Remélem kib@sszák az országból mihamarabb ezt a szomáliai majmot! Azért arra kíváncsi lennék, hogy marihuána fogyasztás után mitől lett akkora önbizalma hogy erőszakkal akarjon közeledni idegen környezetben egy fehér nőhöz? Általában az ilyen afrikai majmok az alkoholtól lesznek kemények és magabiztosak, nem a füves cigitől.
Szittya66
2022. február 01. 19:32
A kirekesztő magyarok miatt voltak lelki problémái és egyébként is elszigetelt eset! Egyébként is a nő a hibás, mert egyszer mosolygott, és ezt a szegény agysebész félreértette!
KBA98
2022. február 01. 17:48
mi a kurva anyját keres itt egy szomáliai "férfi"?
makutyi
2022. február 01. 16:53
Szegény, biztos azt mondták neki, hogy ezt szabad, csak valahogy eltévesztette a ház (ország) számot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!