Megtartják a hétfői figyelmeztető sztrájkot a tanárok

2022. január 29. 10:15

Az Emmi szerint nem lehet törvényes a hétfőre tervezett sztrájk.

2022. január 29. 10:15
null

A bíróság első fokon meghozott döntése szerint (még elégséges szolgáltatásként gyermekfelügyelettel) jogszerű a Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) közös sztrájkbizottsága által szervezett figyelmeztető sztrájk 2022. január 31-én, reggel 8 és 10 óra között – közölték a szakszervezetek pénteken kora este, írja a Portfolio.  "A bíróság nekünk adott igazat a még elégséges szolgáltatás ügyében, tehát kimondta végzésében, hogy jogszerű lesz a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete és Pedagógusok Szakszervezete által benyújtott szabályok szerint a hétfői sztrájk. Ez egy elsőfokú bírósági végzés" – közölte mindkét érdekvédelmi szervezet saját Facebook-oldalaikon pénteken délután. Tájékoztatásuk szerint a szakszervezetek a bíróságnak bejelentik, hogy lemondanak a fellebbezés jogáról, tehát a kormányoldalon múlik, hogy hétfőre a végzés jogerőre emelkedik-e, írják.

Lejárt a határidő

„A bírósági eljárással összefüggő határidők miatt már napokkal ezelőtt eldőlt, hogy nem lesz jogerős bírósági ítélet január 31-re, így már biztos, hogy nem lehet törvényes a hétfői pedagógussztrájk” – jelent meg az MTI-ben az Emberi Erőforrások Minisztériumának a közleménye nagyjából egyidőben azzal, hogy a bíróság a pedagógus szakszervezeteknek adott igazat (szintén péntek délután). A minisztérium olyan közleményt tett közzé az MTI-ben, amiben nem említik a döntés eredményét. „Jogerős bírósági döntés azért nem lesz meg hétfőig, mert

Bár a szakszervezetek már decemberben – a Kormánnyal folytatott tárgyalásokkal párhuzamosan – bírósághoz fordultak, azonban nem tudtak formailag és tartalmilag megfelelő kérelmet előterjeszteni. Így a szükséges hiánypótlások miatt, csak ezen a héten, kedden tudta a bíróság megküldeni kérelmüket a Kormány képviselőinek” – írta az Emmi. „Tekintettel arra, hogy a bíróság végül január 28., péntek reggel 9 óráig kérte be az érintett felek álláspontját, még ha döntés is születne a mai napon, az elsőfokú bíróság határozata – a fellebbezésre rendelkezésre álló idő miatt – legkorábban 5 nap múlva válik jogerőssé” – áll az Emmi közleményében, amelyet nagyjából akkor adtak ki, amikor a bíróság meghozta az elsőfokú végzést, a kormányzat ellenében, a pedagógusok mellett.

Néhány órával az Emmi közleményét követően, kora este közös közleményt adott ki a két szakszervezet. A két szakszervezet péntek kora este közölte: „a sztrájkbizottság teljes mértékben jószándékúan jár el, amikor már az első fokon meghozott döntés alapján megtartja a sztrájkot, ráadásul az utolsó pillanatig kivárt. Ezzel a kormány nemcsak a sztrájkban részt venni kívánó munkavállalókat hozta nehéz helyzetbe, hanem azokat a szülőket is, akik az utolsó pillanatban tudták meg, hogy a hétfői napon az oktatási intézményekben lesz-e tanítás.

hiszen folyamatosan nő a sztrájkhoz csatlakozók száma!”

„Kérünk minden pedagógust, oktatásban dolgozót, aki fontosnak tartja a gyermekek, a diákok jövőjét, csatlakozzon a figyelmeztető sztrájkhoz, mert erre még az utolsó pillanatban is van lehetőség! Itt az idő, hogy mindenki álljon ki gyermekeink jövője érdekében és saját magáért! Köszönettel tartozunk a társadalomnak, főként a szülőknek azért a mérhetetlen szimpátiáért, amellyel támogatják az oktatásban dolgozók ügyét! Kérjük a sztrájkolókat, vegyék fel a kockás inget! A figyelmeztető sztrájk ideje alatt készítsenek fotót, csoportképet” – írja a két szakszervezet.

Nyitókép: MTI/Máthé Zoltán. Illusztráció.

Összesen 172 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Notimetowait
2022. január 30. 17:50
16 éve tanítok.. Azt kikérem magamnak, hogy bármilyen politikai meggyőzés miatt sztrájkolok. Régen Fideszre szavaztam, ma már ezt szégyennek érzem inkább (azóta senkire..). Egyik hatalmi oldalnak sem szabad ilyen hosszan "uralkodnia", aki benne van tudja, hogy miért.. Hidegen hagy a bal oldal is csakhogy világos legyen. Se Soros, se Gyurcsány, se Brüsszel nem támogat, pedig rám férne a nyomorúságos fizetésem miatt. Persze, sok okos, mondhatja, hogy menjek máshova dolgozni, de miért is én vagyok a hibás, hogy nem fizetnek meg? Tanultam azért, hogy tanár legyek, folyamatosan képzem magam. Az elmúlt közel 1 évtized alatt - azt hiszem van annyi rálátásom, hogy kijelenthetem, - folyamatosan születtek a rosszabbnál rosszabb oktatáspolitikai döntések. Azért sztrájkolok mert ezt nem lehet tűrni. Odáig jutott az oktatás (csak egy pár dolog): - hogy fele annyian végeznek tanárként, mint ahányan nyugdíjba mennek - tanárhiány leplezésére, mindenféle más szakos tanítja nem a saját területét, különféle helyekre utazik, hogy a kisebb iskolák ne dőljenek be. - nevetséges megbecsülés, 1 hét (5 nap) nyári táborra 25 ezer forintos utalványt kapok, amiből kb 5-10 ezer forint szervezési költség lejön. Ki dolgozna 60 órát (szervezéssel, papírozással) 15 ezer forinttért (kiemelt felelősséggel 25 gyerekre vigyázva napi 8 órában)? - az elmúlt pár év alatt 4 kollégám ment nyugdíjba, helyette egy új jött, az ő munkájukat a többiek között kell szétosztani - a kormány szerint a gyerekek szülők sérülnek.. sajnos igen, de nem miattunk, hanem mondjuk azért, mert pl. nem engednek csoportbontásokat, különböző osztályú napköziket vonnak össze (nagy létszámot generálva, koronavírus veszélynek kitéve). - sajnos nagyon sok dolgot tudnék még sorolni.. Mert annyira KO-ra van vágva az oktatás, hogy sok ember el sem tudja képzelni. Nem ez, nem politikai kérdés. Ezt sajnos a tapasztalatnak hívják.
confitür
2022. január 30. 08:22
Takarodjanak a francba.
konfucius
2022. január 29. 14:39
Pedagógusként mondom: a tanárok fizetése valóban méltatlanul alacsony. Aki közülünk az emelést szeretné elérni, annak igaza van. Szerintem nincs olyan tanár, beleértve engem, a mindig is a fideszre szavazó pedagógust is, aki ne tartaná jogosnak az igényt egy nagyarányú emelésre. Azonban a két szakszervezet egyértelműen úgy időzítette ezt a megmozdulást, hogy azzal a baloldali kampányba illeszkedjen. Ezért én a hétfői demonstrációtól a legteljesebb mértékben elhatárolódom. Ha valóban az ügy lett volna fontos, akkor tavaly nyáron, vagy a választás utáni napon, április 4-én kellett volna a témát felvetni. A két szakszervezet egyértelműen a baloldal mellett akar kampányolni. Erre utal az mzp-féle kék színű csík kitűzése, az időzítés, és az a tény, hogy a 10%-kal emelt fizetés kézhezvétele pillanatára időzítik a performanszot. Ráadásul nem tárgyalni akarnak, hanem fenyegetőzni. Felhívom az összes pedagógust, hogy tartózkodjon attól, hogy akarata ellenére a baloldal melletti kampányolás eszközévé váljon, ezért a demonstrációban ne vegyen részt, április 3-án pedig támogassa azt a kormányt, amelyik 2013 óta összesen több, mint 70%-kal emelte a fizetésünket. A bérünk kérdését pedig április 4-én vesse fel a frissen megválasztott Orbán-kormánynak. Kedves kollégák, nyissuk ki a csipát!
Robur
2022. január 29. 14:17
Helyes! Rúgjátok szájba orbánt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!