Nyolc évre ítéltek egy férfit, aki megleckéztetés céljából felakasztotta ismerősét

2021. december 09. 08:46

A férfi maradandó, hangszálbénulással járó sérüléseket és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

2021. december 09. 08:46
null

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szóvivője, Nagyné Günther Ágnes közölte: a táblabíróság emberölés bűntettének kísérletében mondta ki bűnösnek a vádlottat. A vádlott 2016 nyarán úgy próbálta megleckéztetni a szülei sérelmére elkövetett lopás miatt a sértettet, hogy

tanyájának udvarán éjszaka megvárta a hazatérő férfit, leütötte, majd felakasztotta,

a történteket pedig úgy állította be, mintha a férfi öngyilkosságot követett volna el. Miután úgy vélte, hogy áldozata életét vesztette, elhagyta a helyszínt.

Mentősök élesztették újra a férfit

A sértett életét az mentette meg, hogy élettársa megtalálta, majd az időközben értesített mentősök újraélesztették.

A férfi maradandó, hangszálbénulással járó sérüléseket és agyi oxigénhiányos károsodást szenvedett.

Az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék a vádlott bűnösségét kimondó, rá nyolcéves büntetést kiszabó ítélete nem emelkedett jogerőre, mert a férfi és védője fellebbezést jelentett be ellene. A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a fellebbezéseket nem ítélte alaposnak, ezt az álláspontját a táblabíróság is osztotta, és helybenhagyta a törvényszék ítéletét – közölte a szóvivő.

(MTI)

A kép illusztráció (police.hu)

Összesen 14 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
bunko_jobbos
2021. december 10. 08:41
1. Ez a gyilkossági kísérlet konkrétan gyilkosság volt, nem nem rajta múlt, hogy nem. Ebben elég szar a magyar jogrendszer (másban jobban teljesít). 2. Szomorú, hogy az ilyen mocskos tolvajokat (most nem említeném, hogy miféle lehet) az állam nem tudja móresre tanítani, a gazdáknak maguk kell megpróbálniuk rendet tenni. Szerintem nagyon nagy baj, hogy nincs testi fenyítés, mert ezek abból értenének. Mondjuk 2 év böri + 50 botütés. Nem, nem embertelen, ezt csak a sivalkodó liberálisok mondják annak. Embertelen az, mikor a kisgyerekeket átműtik más neművé a szüleik akarata ellen.
Krupp Skya
2021. december 09. 16:14
Apró Antal is így tett Nagy Imrével, megleckéztetés céljából, az is oxigénhiányos lett. Most Intézi Dobrev Klára néni, hogy az EU, saját költségén szereltessen oxigénpalackot a Nagy Imre szobor hátára.
filopatl
2021. december 09. 15:35
a pisi, kaki, ébredés sorrend oké, de életszerűen öngyilkos az, aki leüti és utána felakasztja magát?
szodabár
2021. december 09. 14:37
Kár, hogy felmunkát végzett. Egy orkkal kevesebb lenne.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!