Márki-Zay szerint böszmeség a 13. havi nyugdíj

2021. december 23. 11:24

Az ellenzék közös miniszterelnök-jelöltje veszélyes felelőtlenségnek és igazságtalanságnak nevezte a 13. havi nyugdíj bevezetését.

2021. december 23. 11:24
null

„Amikor a munkahelyek elvesznek, akkor a nyugdíjasoknak adok pluszjuttatást? Ez körülbelül akkora böszmeség volt, mint ötezres stadiont építeni Felcsúton” – jelentette ki Márki Zay Péter 2020-ban egy, a Gellért Szállóban tartott beszélgetésen. A Magyar Nemzet cikkében azt írja: miután korábban a rezsicsökkentést és a Fidesz-szavazókat kritizálta, a 13. havi nyugdíjat pedig veszélyes felelőtlenségnek nevezte, most kiderült,

böszmeségnek tartja a nyugdíjasok megsegítését.

A lap szerint Márki-Zay Péter egy Dobrev Klárával közös, a Greenpeace Magyarország által szervezett beszélgetésen 

veszélyes felelőtlenségnek és igazságtalanságnak nevezte a 13. havi nyugdíj bevezetését,

egy most előkerült hangfelvételen „böszmeségnek” is nevezi az intézkedést:

„Amikor a legnagyobb munkanélküliség fenyegetett a Covid első hullámában, nem a munkavállalóknak tettek valamit, hanem bejelentették, hogy a 13. havi nyugdíjat építik vissza. Amikor a munkahelyek elvesznek, akkor a nyugdíjasoknak adok pluszjuttatást? Ez körülbelül akkora böszmeség volt, mint ötezres stadiont építeni Felcsúton…” – fejtette ki gondolatait Márki-Zay.

Több frontos támadás a kormány ellen

A Magyar Nemzet felidézi, hogy a baloldal közös miniszterelnök-jelöltje több fronton intézett támadást, hiszen korábban a rezsicsökkentésről nyilatkozott úgy, hogy ahelyett „kevesebb vizet kell használni, kevesebb áramot kell használni, kevesebb gázt kell használni”. Egy másik nyilvánosságra került videófelvételen

trágyával etetett gombákhoz hasonlította azokat, akik támogatják a kormány rezsicsökkentését, majd ostoba Fidesz-szavazókról beszélt.

A közszolgáltatások kapcsán pedig azt mondta: „A rezsicsökkentés kivezetéséről se beszélünk, hiszen ha egyszer megadta ezt az Orbán-kormány valakinek, akkor ebből nagyon nehéz kimászni. De ennek iszonyatosan tovagyűrűző káros hatása van a környezetvédelemre is. Az igazságosság szempontjából is.” 

Nyitókép: YouTube

 

Összesen 113 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
KinderMike
2021. december 27. 09:27
Jól bevásároltak ezzel a hülyével :) Akkora böszme társaaság, hogy még egy normális miniszterlnök jelöltet sem tud kifacsarni magából, csak ezt a polgit. Nekünk ilyen ellenzék jutott - szánalmas komolyan.
Rocktoberi
2021. december 24. 06:34
Valamikor azt hittem, hogy a Böszme a Fidesz első számú választási csodafegyvere. Maki most kenterbe veri.
syphax
2021. december 23. 21:15
márkizaj annyi butaságot kitalál, sőt terjeszt-hirdet- publikál, hogy ha ő nem lenne, akkor ki kéne a Fidesznek találni egy ilyen szerencsétlen korlátolt FIDESZES KAMPÁNYSEGITŐ SZEMÉLYT! TALÁN NEM VÉLETLEN, HOGY MÁR OLVASTAM NÉHÁNY OLYAN VÉLEKEDÉST MISZERINT MZP MAGÁNAK A FIDESZNEK EGY Ú.N."BEÉPITETT EMBERE" AZ "ELLENZÉKI ÖSSZEFOGÁS" SORAIBA.....Mindenesetre a márkizaj butaságai oly' hasznosak a Fidesz-KDNP-nek így a kampányidőszak "forrósodása" idején, hogy azt sem szavakkal sem pénzzel nem lehet kifejezni. hajrá márkizajpetya, csak így tovább!
igazmagyar
2021. december 23. 16:53
Nagyon jó, hogy a baloldal vezér jelöltje egy ilyen buta, handabandázó senki. Nagy segítséget tesz minden megszólalása a Fidesznek meg Orbán Viktor Miniszterelnök úrnak. Hajrá Márki Zay, zajong csak tovább, ha addig nem rúg seggbe a feltó mentorod, akkor biztos kétharmad a Fidesznek. Kérlek tarts ki!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!