Vígjátékba illő jelenet: saját programját sem tudja elmondani Márki-Zay és az ellenzék (VIDEÓ)

2021. december 14. 19:52

Mintha saját magát parodizálná az ellenzéki összefogás, három politikus kellett hozzá, hogy harmadszorra nagy nehezen eltalálják, mit is szeretnének valójában.

2021. december 14. 19:52
null

A baloldali összefogás közös sajtótájékoztatót tartott ma, miniszterelnök-jelöltjük, Márki-Zay Péter vezetésével. A politikus úgy látszik most is elfáradt, (erre hivatkozott utólag akkor is, amikor Dobrev Klára támogatóit nevezte hazaárulónak), mert amikor a baloldal programjáról kezdett beszélni, valahogy nem sikerült eltalálnia, mi szerepel benne. Azt mondta ugyanis, hogy szeretnék 90 napra emelni az álláskeresési járulék jogosultsági időtartamát, mert ez Magyarországon 30 nap, ami szerinte nagyon kevés.

A probléma mindössze annyi, hogy Márki-Zay nem mondott igazat, ugyanis az álláskeresési járulékra jelenleg is 90 napig jogosult mindenki, aki regisztráltan állást keres Magyarországon.

Egy segítőkész politikustársa gyorsan oda is ugrott segíteni, és bemondta a mikrofonba, hogy „természetesen most 90 nap az álláskeresési járulék időtartama és az egyesült ellenzéknek az a célja, hogy ezt 180 napra emelje”.

De neki sem sikerült eltalálnia, hogy mi szerepel a baloldali összefogás programjában. 

 végül hátulról bekiabálja valaki a helyes megoldást: 270 nap. „Így pontos, így pontos!” – érkezik a válasz. 

Borítókép: MTI/Balogh Zoltán

Összesen 52 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jaja
2021. december 18. 08:11
Hát nincs jóban a számokkal az biztos. És közgazdásznak nevezi magát, vicc. Ilyenek akarják vezetni az országot? Önkritika nulla.
Isti54
2021. december 15. 21:41
Bezzeg a keresztrejtvényt beküldőt tudta gyalázni,de hogy egy közgaszdász nincs tisztában a számokkal,hát az röhelyes.Valóban futóbolond ez az ember.Isten mentse a Magyarokat az ilyen ellenzéktől.Remélem jövőre is 2/3-ad fidesz győzelem lesz.Ezek meg mennek a sűllyesztőbe.
Apus2
2021. december 15. 11:21
Egyszerüen nem tudok mást mondani, mint hogy ez EGY FASISZTA SZENNY LAP! AKÁR CSAK A FIDESZ. De már nemsokáig fogtok irka firkálni ezen a lapon. Választás után eltüntök a lapotokkal együtt. De még a világhálóról is. PÁ-PÁ.
Jason Bourne
2021. december 15. 09:06
Nem megy a matek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!