Volt szerencsém látni Lukácsy György filmjét, az 1968 – Egy szerelem rekonstrukciója című alkotást
Nem az 56 utáni megtorlós-vérengzős kor volt ez, hanem már az a Magyarország, melyhez a mai közelebb van, mint az 56 utáni vérengzős.
A producer azt javasolja, foglaljanak minél többen jegyeket az Elkxrtukra, de ne menjenek el rá. Nem sikerült a trollkodása.
Csütörtökön volt az Elkxrtuk premiervetítése a Corvin Mozinál, országszerte pedig több helyszínen is vetítik majd a filmet. Kovács Gábor, az Üvegtigris filmek producere Facebookon úgy fogalmazott,
A filmproducer nehezményezte, hogy „ugyanazok a mozik adnak teret a közpénzből forgatott Elkxrtuk c. Fidesz-kampányfilmnek mint a Felségem története, Eltörölni Frankot, Toxikoma , Külön Falka, Természetes fény”. Kovács Gábor azt írta, „Itt valakik vagy eltévesztették a mozi kulturális/szórazkoztató szerepét vagy erős hányingerrel hoztak kényszerű döntést?!”
Bejegyzésében Kovács Gábor mindenkinek azt tanácsolta, foglaljanak le sok helyet, de ne menjenek el a vetítésre:
***
A hozzászólásokból kiderül, hogy nem mindenkinek sikerült a trollkodás: a képek alapján az egyik hozzászóló „sajnos” már megvett száz jegyet, mire Kovács Gábor producer konstatálta, hogy maga is elnézte: foglalás helyett jegyeket vásárolt a filmre.
Nyitókép: MTI / Szigetváry Zsolt