Egy közönséges csalót alkalmazott Pikó önkormányzata

2021. október 05. 16:09

Egy idős személyt próbált kiforgatni a vagyonából K. F. még 2018-ban, amikor a Baranya megyei Beremend jegyzőjeként dolgozott – írta meg a Hír8.

2021. október 05. 16:09
null

A csalót, aki korábban a Baranya megyei Beremend jegyzője volt, 2018-ban azzal kereste meg egy idős lakos, hogy halála esetén az önkormányzatra hagyná minden vagyonát. Ez házát, illetve 5 millió forintos megtakarítását jelentette. Cserébe azt kérte, hogy az önkormányzat szociális intézménye gondoskodjon róla, amennyiben megromlana az egészségi állapota. A csaló jegyző azonban lebeszélte a férfit, hogy ezt közjegyzői okiratba foglalják, és egy végrendelet elnevezésű okiratot íratott alá az idős úrral, csakhogy azon kedvezményezettként az község helyett magát jelölte meg.

Az idős férfi ötmilliós megtakarítását egy járadéki szerződéssel szerezte meg.

A férfit idén márciusban elsőfokon már elítélték csalás miatt, de a Józsefvárosi Önkormányzat mintegy 2 hónapra rá alkalmazni kezdte, és szeptember közepéig foglalkoztatta is a csalót, amikor is az ítélet jogerőssé vált. A csalót májusban nevezték ki a beruházási irodavezetőek, de

– állítja a Kontra. Ezt követően annak a jogi irodának az élére került, amely az előterjesztéseket ellenőrzi. A Józsefvárosi Önkormányzatot már számos alkalmazott elhagyta, miután több gyanús ügylet kerül napvilágra. Idén már a Pikó által kinevezett jegyző és aljegyző, valamint a kabinetvezető-helyettes is távozott a hivatalból. Az Origo információi szerint már több mint 140-en hagyták ott a józsefvárosi városházát.

Címlapkép: Facebook

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Krupp Skya
2021. október 07. 07:06
EGY KÖZÖNSÉGES CSALÓT ALKALMAZOTT PIKÓ ÖNKORMÁNYZATA A nyomdaördöge, hogy Karácsony képe alá írták ezt, vagy ez az igazság?
vajda
2021. október 07. 05:08
Rágalmazásért elítélték azt a nőt, aki korábban azt állította, hogy Hadházy Ákos kisemmizte a nő apját. Az ellenzéki képviselőt a kormányközeli propaganda hónapokon át „szomszédgyilkossággal” vádolta. Most kiderült: ebből semmi nem volt igaz, a nő bocsánatot kért a bíróságon. Azt mondja, az újságírók beszélték rá a vádakra, az Origo és a Ripost azonban nem adják ki a cikkek szerzőit, azt állítják, fogalmuk sincs, kik írták a saját cikkeiket. A pesti Központi Kerületi Bíróság jogerős ítéletben adott igazat Hadházy Ákosnak, és ítélte el rágalmazásért azt a nőt, aki korábban a propagandamédiában azt állította, hogy Hadházy kisemmizte a nő apját. Az üggyel 2018 környékén tele volt a kormányközeli sajtó, azt állították, hogy az ellenzéki képviselő kegyetlen módon bánt idős, beteg szomszédjával, akinek elzárta a vízét, majd szándékosan elárasztotta a lakását, és ki akarta semmizni. A vádak mögött Hadházy szomszédjának a lánya állt, őt, valamint az Origót és a Ripostot perelte be Hadházy rágalmazásért. A jogerős ítéletről Hadházy Ákos számolt be a közösségi oldalán. „A bíróság jogerős ítélete kimondta: néhai szomszédom lánya bűnös rágalmazás vétségében. Ezért a bíróság 240 napi büntetési tétel pénzbüntetésre ítélte, amit ha nem fizet meg, a büntetést fogházban kell leülnie” – írja a képviselő. Hadházy korábban már polgárjogi pert is nyert a médiumok ellen az ügyben, de büntetőpert is indított, mint írja, azért, mert a párszázezer forintos sérelmi díjakat „röhögve kifizeti a propagandamédia, azonban ha egy rágalmazó ”újságírónak„ büntetett előélete lesz, az talán számít valamit”.
zoles
2021. október 06. 20:51
KamuGeri olyan busztendert írt ki, amit a polgármesterhelyettes volt férje Lisztinger elvtárs nyert meg, Pikó elvtárs bűnözőt alkalmazott a másik bűnözőnek a 6,5 milliárd adót elcsaló Czeglédy elvtársnak több 100 milliós pénzeket ösztanak ki a baloldali önkormányzatok és még ők pofáznak lopásról??
kálmi
2021. október 06. 16:52
Pikót?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!