Biztosítva vannak a források az állami kórházak felújításához

2021. október 09. 12:02

Kiépítik a kórházakban a wifi-hálózat működéséhez szükséges optikai gerinchálózatot is.

2021. október 09. 12:02
null

Magyarország kormánya biztosítja az állami fenntartású, közfinanszírozott kórházak felújításával kapcsolatos beruházások második üteméhez a szükséges forrást – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) szombaton az MTI-vel. A minisztérium Kásler Miklós miniszter iránymutatásainak megfelelően kiemelten kezeli az Egészséges Budapest Programot:

ezúttal 17 fővárosi székhelyű kórházat újítanak fel,

amihez 60 milliárd forintot bocsátott rendelkezésre a kormány – közölték.    

A projekt bővítése kilenc, már az első ütemben is szereplő kórházat érint, továbbá két új intézmény, a váci Jávorszky Ödön Kórház és a kistarcsai Pest Megyei Flór Ferenc Kórház is részt vesz a felújítási programban. Ezáltal az összes felújítandó alapterület 300 994 négyzetméterre növekedett – írták. „A felújítás során megtörténik a kijelölt esztétikailag kifogásolható épületek, épületrészek bontása, valamint a recepciós pultok kialakításához szükséges alapinfrastúktúra kialakítása és biztosítása.

A nagyszabású felújítás során kiépítik a kórházakban a wifi-hálózat működéséhez szükséges optikai gerinchálózatot is – olvasható a közleményben. A kormány 14,805 milliárd forint forrást biztosít a kórházfelújítási program második üteméhez – írták.

(MTI)

Fotó: Mészáros János

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2021. október 11. 16:15
Fogtátok, ugye ballibsik. Nem működésre, FEJLESZTÉSRE. Ezt ugyanis LEHET hitelből. A működést is lehet, csak abba bele lehet bukni, mert szar gazdaságpolitikát tükröz, lsd. ballibsik.
békalepcse
2021. október 09. 14:56
Ne legyen már felújítás, mert az kerül alegtöbbe és a célt csak részben éri el. Kórházat építeni kell, mert abba beletervezhető a modern korunknak megfelelő tecnika, míg ha felújítanak csak az épület meggyengítésével vagy sehogy nem lehet megoldani. Az új építésével jelentős források maradnának meg és kapnánk egy használható kórházat.
nempolitizálok
2021. október 09. 14:53
A libsi inkább nem akarna gyógyulni, csak ne Orbán legyen a miniszterelnök.
Kanmacska
2021. október 09. 14:11
Na, a kormány megint súlyos milliárdokat lopott a kórházak felújítására. 17 fővárosi kórházat is kivéreztet.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!