Buszbaleset: Siófokra tizenegy sérültet vittek

2021. augusztus 15. 18:30

Közben kiderült: a busz Horvátországból tartott haza.

2021. augusztus 15. 18:30
null

Tizenegy embert vittek a mentők a siófoki kórházba az M7-es autópályán vasárnap hajnalban Szabadbattyánnál történt buszbaleset sérültjei közül – hangzott el az M1 aktuális csatorna vasárnap délutáni műsorában.

Tisztázatlan okok

Az M1 helyszíni információi szerint a Siófokra vitt tizenegy sérültből hármat vettek fel a kórház osztályaira – egyikük életveszélyes állapotban van, többszörös sérülésekkel kezelik –, nyolc embert azonban már haza is engedtek. A székesfehérvári kórházba húsz embert vittek a mentők, akik közül 17 könnyű sérültet szintén hazaengedtek. Az M1 helyszíni tudósítója elmondta: a három súlyos sérült közül kettőt bordazúzódással, bordatöréssel, míg egy harmadikat combnyaktöréssel kezelnek a kórházban.    

A csatornának nyilatkozó Bell Márton igazságügyi szakértő hangsúlyozta, hogy a balesethez vezető okok kiderítése hosszú folyamat lesz. Úgy vélekedett, hogy a baleset hátterében a járművezető esetleges elalvása, rosszulléte vagy műszaki probléma is állhat. Hozzátette, hogy az autóbuszokra vonatkozó jelenlegi általános előírások megfelelőek, a járművezetőkkel kapcsolatos szabályokon lehetne szigorítani, amit a veronai buszbalesetnél is vizsgáltak már.

56 utas tartózkodott a fedélzeten, köztük két gyerek

Közben a Telex elérte annak az utazási irodának a főszervezőjét, amely az M7-esen vasárnap hajnalban halálos balesetet szenvedett busz útját szervezte.

A Rolitúra alapítója azt mondta a vasárnap késő délelőtti telefonbeszélgetésben, hogy másfél órája szerzett tudomást a balesetről, mert olyan helyen volt, ahol nem volt térerő. 

Hozzátette: a munkatársai a helyszínen segítik a hatóságok munkáját.

A férfi a portál kérdésére megerősítette az információt, miszerint a busz egy egynapos baskai túrán volt Horvátországban, az utaslista szerint 56 utassal, ebből két gyerek, két sofőr.

A sajtóban több helyütt is írták, hogy a cég sofőrje is a halottak között van. Erre az alapító azt mondta, az információt hivatalosan nem tudja sem megerősíteni, sem cáfolni.

(MTI, Mandiner)

Nyitókép:MTI/Vasvári Tamás

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
MZperXXL
2021. augusztus 16. 11:04
Normális, hogy a terelőkorlát ilyen "gyenge", hogy nem tartja távol a járművet az oszloptól? Értem, hogy nagy erő hatására ki kell szakadnia, hogy ne betonfalnak menjen, aki terelőkorlátnak ütközik, de azért az túlzás, hogy métereket enged...
olajfa1
2021. augusztus 16. 10:04
Most végignéztem a képeket a buszról. Úgy láttam, hogy a jobb első kereke rajta volt a buszon, tehát az nem kaphatott defektet... Ha viszont a bal kapott defektet akkor nem jobbra megy ki a busz, hanem balra... Viszont a bal lengőkar egyik oldali kiszakadt... -bár ez az ütközéstől is lehetséges... -és szerintem inkább főleg attól...
Illieral
2021. augusztus 15. 20:32
Ez a durdefekt mennyire valószinű normális guminál? MErt én mentem már 300 ezer kilómétert de még defektem is kétszer volt, és egyik sem durr defekt. Van ez egyáltalán normális gumiknál?
olajfa1
2021. augusztus 15. 20:28
Egy túlélő azt nyilatkozta, hogy: 'Egy csattanásra riadtam fel, és arra, hogy a busz nekiütközik a szalagkorlátnak' Akkor ez valami műszaki hibára utal...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!