Bővítik a makói Makovecz-fürdőt

2021. július 18. 19:33

Elkezdődött a makói termálfürdő bővítése, a hozzá kapcsolódó munkálatokkal együtt mintegy 10 milliárd forintos beruházás hosszú időre meghatározza a város gazdaságának fejlődését.

2021. július 18. 19:33
null

A térség országgyűlési képviselői posztját is betöltő Lázár János (Fidesz) kifejtette, bár úgy tűnik, a fejlesztés csak az idegenforgalmat érinti, a fürdő bővítése minden makói ember életét jobbá fogja tenni. A következő száz évben

nem lehet kérdés, hogy Makó jövője a turizmusról, a vendéglátásról szól.

A város a térség, sőt az ország egyik meghatározó idegenforgalmi célpontjává válik. Amikor a fürdő elkezdett épülni, öt szálláshely volt a városban, ma 77 vállalkozás foglalkozik szállásadással, vendéglátással.

Ez a fejlesztés pedig ezeket a kapacitásokat tovább emeli, újabb lehetőségeket biztosít a helyi vállalkozásoknak, ami munkahelyeket teremt,

és növeli a város adóbevételeit, ami által a városi szolgáltatások színvonala is emelkedik – mondta.

A Makovecz Imre elképzelései és a Makona Tervező Iroda tervei alapján elkészülő beruházás megduplázza a mai fürdő kapacitását. A több mint 3200 négyzetméteres alapterületen megvalósuló fejlesztés során családi és élményzóna, három fedett csúszdával ellátott csúszdatorony, valamint napozóteraszos nyári öltöző épül, és kialakítanak egy 220 négyzetméteres külső termálmedencét. Egy hideg- és egy melegvizes kúttal bővítik a fürdő vízbázisát is – tudatta a kormánybiztos.

Makó történetének legnagyobb beruházása sokévnyi előkészítő munka után a nyár elején indulhatott el. Első lépésként az elsősorban földmunkákat végző kivitelező a közművek kiváltását végzi el.

(MTI)

Nyitókép: MTI/Rosta Tibor

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
matekandi
2021. július 19. 19:00
Hú, de szép!
P.S.
2021. július 19. 11:26
Hagymát is kéne termelni!!! Ha megéri a hollandnak, az osztráknak (onnan jön sok) az ő munkabérükkel, akkor Makó fényét is vissza kéne adni a hagymával. Esetleg elvették az egykori termelők földjét, esetleg lusták lettek, mert nincsen atomattakombány hozzá.
LAW AND ORDER
2021. július 19. 10:06
A Nagykörúton belül már kezdődik is a sivalkodás!!!
Lauder Stenonis..
2021. július 19. 08:59
Nagyon teper Lézer Makón. Vásárhelyen meg utálják, mint a szart. Kérdés majd az lesz, hogy Makó és a kis települések szavazatai elég lesz-e Vásárhely szavazóival szemben 2022-ben.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!