Szivárványos léggömbbel tiltakoznak NGO-k a gyermekvédelmi törvény ellen

2021. július 08. 10:08

Az Amnesty és a Háttér Társaság csütörtök délelőtt egy óriási szivárványos szívvel tiltakozik a Parlament előtt a pedofiltörvény hatályba lépése ellen – olvasható a Népszavában.

2021. július 08. 10:08
null

Demeter Áron, az Amnesty International Magyarország emberi jogi szakértője a Népszavának nyilatkozva elmondta, hogy „még mindig nem tudni, mi számíthat a homoszexualitás népszerűsítésének vagy megjelenítésének” és azt sem tuhják, hogy „elvihetik-e az iskolai zaklatással kapcsolatos programjaikat azokba az iskolákba, ahova hívják őket.”

A jogszabály szerint csak regisztrált civil szervezetek tarthatnak felvilágosító előadásokat, de a civil szervezet szerint „még nem derült ki hol és milyen feltételekkel lehet regisztrálni”.

Demeter Áron szerint „a homofób törvény célja nem is igazán a jogalkalmazás, hanem üzenetértéke van, ami öncenzúrára sarkall”. Az Amnesty és a Háttér Társaság ezért csütörtök délelőtt ezért egy óriás szivárványos szívvel fog tiltakozni a Parlament épülete előtt a törvény hatályba lépése ellen – írta meg a Népszava.

Fotó: Mandiner

Összesen 124 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
flesh ripper
2021. július 10. 09:06
Egy virtigli diktatúrában, ezeket gumilövedékekkel ápolgatnák: egyenesen a szemüregükbe! Vagy az orbáni Magyarország, mégis a legtoleránsabb ország Európában? Nem úgy, mint azokban az országokban, ahol Böszme elmebeteg kormányok, kardlapozós lovasrohamot vezényelnek a tiltakozók ellen és gumilövedékes golyózáport.
gpeterdi
2021. július 09. 16:17
Erről ennyit... Áttérítjük a gyerekeid.... https://m.youtube.com/watch?v=FsNUvzKpi7g
kishegyi
2021. július 09. 08:21
Este 7-kor jártam arra. A Kossuth téren senki, minden csendes, szívecske sehol. Biztos túl meleg volt...
tartarossz.blog
2021. július 09. 06:59
Mészáros Lőrinc pénzéből vették a léggömböt
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!