Mindenkit megnyugtatok, nem verek szét semmilyen összefogást

2021. július 05. 22:32

Nincs a Földön bűntelen ember, Jézus Krisztus volt az egyetlen.

2021. július 05. 22:32
Hadházy Ákos
Hadházy Ákos

„Tóth Csaba nemrég egy sajtóbeszélgetésen teljes meggyőződéssel azt nyilatkozta, hogy az ő múltjában nincsenek sötét foltok. Ön hozzá hasonlóan ki merné ezt jelenteni saját magáról?

Nincs a földön bűntelen ember, Jézus Krisztus volt az egyetlen. Természetesen az én életemben is vannak olyan dolgok, amiket ma már máshogy csinálnék, vagy nem vagyok rájuk büszke. Amikor a trafik-ügyet el kellett mondanom, akkor nyilván gondolkoztam az esetleges következményeken. Azt is tudtam, hogy a Fidesz fő stratégiája ilyenkor a lejáratás. Akkor átgondoltam, a feleségemmel is átbeszéltem az egész életemet, és egyetértettünk abban, olyan dolgot nem tettem, ami egy normális országban ellehetetlenítené a politikai karrieremet. Nem kapcsolható a személyemhez olyan cselekedet, amit szégyellnem kellene, vagy amit egy normális országban egy közszereplő munkája nem visel el. Az egészen biztos, ha egy fillért elloptam volna a politikusi tevékenységem alatt, azzal lenne tele a propagandasajtó. Tóth képviselő úr számomra nagyon meglepő nyilatkozatáról nem sokat szeretnék beszélni, a Facebook-oldalamon közzétettem a véleményemet ezzel kapcsolatban. 

Tóth Csaba sejtelmesen arra is utalt, hogy akár az Ön múltjából is előkerülhetnek kétes ügyek. Ezt mennyire érzi konkrét fenyegetésnek?

Nem voltam jelen, de ha ezek valóban így hangzottak el, akkor ez akár fenyegetőzésnek is betudható. Én személyesen nem félek, engem ezzel nem ijeszt meg. A Fidesz ennél sokkal erősebben fenyegetett, az ő propagandagépezetük már nem egyszer egészen elképesztő lejárató hadjáratokat vetett be ellenem. Az ijeszt meg, ha a képviselő úr esetleg hasonló módon vett rá dolgokra embereket az ellenzéki oldalon. Amennyiben ő ezzel a módszerrel próbált elérni támogatást, az nagyon nagy baj, és csak remélni tudom, hogy nem így csinálta.

Korábban kiszivárgott egy hangfelvétel, amelyben Karácsony Gergely minden jel szerint arról beszél, hogy Tóth Csaba többször is megfenyegette a családját. A főpolgármester ezután nem cáfolta, de nem is támasztotta alá ennek a valóságtartalmát, csupán annyit mondott, a képviselő úrral már rendezték a konfliktusaikat. Mit gondol erről?

Valóban nagyon zavarba ejtő nyilatkozat volt. A mai napig nem értem, hogy ott mi történt, és a főpolgármester úr mit miért mondott. Alapvetően azt tartanám fontosnak, hogy amikor ebben a kampányban megnyilvánulhatunk Tóth úrral, akkor arról beszéljünk, hogy mit akarunk csinálni, mik azok a problémák, amiket meg akarunk oldani, és milyen módszerekkel. Hallunk olyan újságírói leírásokat, miszerint durvul a kampány. Nem célom, hogy ez a kampány durvuljon. Azt szeretném, ha arról lenne szó, melyikünk milyen konkrét célokat akar véghez vinni.

Önnel kapcsolatban gyakran felmerül, miszerint azért indul Zuglóban, hogy felszámolja az ottani korrupciós ügyeket. Pontosan milyen ügyekről van szó?

Zuglóban a sajtó több olyan ügyet is feltárt, amelyeknek sem politikai, sem jogi következményei nem voltak. Sajnos nemcsak ott derült fény ilyen esetekre, más kerületekben is voltak szocialista vezetéshez kapcsolódó ügyek, többet részben-egészben én tártam fel. Nagyon fontosnak tartom, hogy  az ellenzék megfelelő válaszokat adjon ezekre az ügyekre is, ezért is indultam el. Ha az ellenzéket érintő ügyekben sem lenne következménye semminek, akkor sokkal kevésbé valószínűsíthető az ellenzék győzelme.

Miért?

Az ellenzék akkor nyerhet, ha a választók nemcsak hallják tőlünk az elszámoltatásról szóló terveket, hanem valóban jogi következménye is van az ügyeknek. Ne csak azt hajtogassuk, majd mi nem fogunk lopni, hanem ez sugározzon rólunk és lássák rajtunk. Ne mondjunk olyanokat, hogy nem való a parlamentbe olyan politikus, aki nem lojális a pártjához, és rosszul teszi, ha a pártjában látott disznóságokat közzéteszi. Olyan ügyeknél is szükséges a jogi vagy politikai következmény, amelyek a saját embereinkről derülnek ki. Megígérhetem, ezért mindent meg fogok tenni Zuglóban. Ugyanakkor egy előválasztásban vagyunk éppen, és mély meggyőződésem, ezt a kormányt le kell váltani. Egy választás előtt az ellenzéknek az a feladata, hogy a kormányt bírálja, kormánynak pedig az, hogy az ellenzékről mondja el a véleményét.

Emiatt az előválasztás előtt és annak sikere esetén sem tervezem az újabb esetleges visszaélések felkutatását, hanem ezek megakadályozásának módjáról fogok beszélni. Megígérem, ha zuglói képviselő leszek, akkor nemcsak Zuglóval fogok foglalkozni, hanem az egész ország ügyeivel. Nagyon sok tennivaló van. De azt is megígérem, hogy Zuglóra különösen koncentrálni fogok és nemcsak a korrupciógyanús ügyek miatt. Bőven vannak ott megoldandó dolgok. Persze ezek egy része inkább önkormányzati hatáskör, és nem szeretnék valamiféle szuper polgármester lenni. A képviselő dolga a törvényhozás: olyan törvények elérése, ami megfelelő környezetet ad például az önkormányzatoknak.”

Összesen 40 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
jégecet
2021. július 07. 08:18
Momentum: Felszámoljuk a korrupciót Zuglóban (is), Ákos? Hadházy: A lónak a f@szát!
pestykornel
2021. július 06. 17:12
Megnyugtattál Áki , már egy hete nem aludtam . Úgy féltem hogy szétvered te nulla . Sőt duplanulla .
akiaki
2021. július 06. 14:14
a grécivel beszélj, ha valamit szét akarsz verni!
zakar zoltán béla
2021. július 06. 12:29
a nyakas bolha
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!