Elhagyhatja a kórházat az első állami támogatásból kezelt SMA-s gyermek

2021. július 16. 10:24

Elhagyhatja a budapesti Bethesda kórházat az első olyan gyermek, aki állami támogatás révén kapott SMA-kezelést – jelentette be az emberi erőforrások minisztere pénteken a helyszínen.

2021. július 16. 10:24
null

Kásler Miklós elmondta: az elmúlt években legnagyobb számban a Bethesda kórházban kezelték az SMA-ban szenvedő gyermekeket. Az egyik legmodernebbnek számító Zolgensma-kezelést korábban – jellemzően társadalmi összefogás révén – tizenkét gyerek kapta meg.

A kormány döntése nyomán áprilistól azoknak a magyar gyerekeknek az SMA-kezelését, akiknek ez orvosilag ajánlott, az állam ingyenesen biztosítja. A kezelést elsők között kapta meg a két és fél éves Anna, aki pénteken már haza is mehet – közölte a miniszter.

Velkey György, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatója elmondta: már másfél év távlatából látják a gyógyszer „nagyon pozitív” hatását; mind a 12 gyerek – akinek még többnyire társadalmi adakozással gyűjtötték össze a nagyon drága készítmény árát – szépen fejlődik.

(MTI)

Nyitókép: Bethesda Gyermekkórház Facebook

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
makapaka2
2021. július 16. 19:10
Még erre is jut pénz egy világjárvány idején. Persze csak azért, mert annyit lopnak, ugye moslékosok?
BossN
2021. július 16. 16:30
Köszönöm Fidesz. Az áldozatos gyermek és családcentrikus politika eredménye.
zakar zoltán béla
2021. július 16. 13:22
falushorváthágykakomáromikincseslászlóssssttttbbbb
Akitlosz
2021. július 16. 12:08
Jobb a drága, de hatásos gyógyszer, mint az olcsó, de nem hatásos kezelés.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!