A DK szerint Orbán Viktor betiltja a sztrájkot

2021. július 27. 15:51

Emellett megalázza az embereket, leépíti, valamint felszámolja a jogállamot.

2021. július 27. 15:51
null

Erős közleménnyel jelentkezett kedden Gyurcsány Ferenc pártja. A Demokratikus Koalíció állásfoglalása az „Orbán tovább építi le a jogállamot, betiltja a sztrájkot” címet viseli.

A DK szerint miután az ígért 15 százalékos béremelést kevésnek tartó magyar légiforgalmi irányítókat tömörítő szakszervezet felvetette egy sztrájk lehetőségét, mire az általuk „magyar diktátor”–nak nevezett

A párt közleménye szerint a Magyar Közlönyben „extra gyorsasággal” megjelent Orbán Viktor miniszterelnök aláírásával egy friss rendelet „a veszélyhelyzet során a légiközlekedés biztonságának megőrzése és a COVID-elleni védekezéshez elengedhetetlen eszközök zökkenőmentes szállítása érdekében szükséges intézkedésekről”, amely betiltott bármiféle sztrájkot.

A Demokratikus Koalíció állásfoglalásában úgy fogalmaz, „A miniszterelnök tehát nem tárgyal, ahogy az európai politikai és munkaügyi kultúra ezt megkövetelné, hanem azonnal megaláz embereket, és betilt.”

A DK úgy véli, „ez egy újabb lépés a jogállam maradékainak felszámolására”. „Ez a módszer a diktatúrák világa akkor is, ha a diktátor vészhelyzetre hivatkozik, miközben meg sem hallgatja a légiforgalmi irányítók kérését, érveit. Aki nem képes tárgyalni a magyar munkavállalók bármilyen csoportjával, ne csodálkozzon, ha egyre többen mondanak fel, és újabb és újabb ágazatok működése kerül veszélybe” – fogalmaz a Gyurcsány Ferenc vezette formáció.

Nyitókép: merce.hu

Összesen 65 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2021. július 28. 10:56
Leépített jogállam??! Nálunk??! Láttad te, locska, hogy hajkurászták, vízágyúzták a rendőrök Bécsben és Berlinben a BÉKÉS tüntetőket?
Korrupt Kornél
2021. július 28. 08:39
SZRTÁJK ... de jó lenne tudni mi az!
bagira
2021. július 27. 23:26
Moslék be vagytok tiltva még is az utcán hőbörögtök, egy rendőrt se látni.
Hedy
2021. július 27. 23:23
Szépen is néznénk ki, amikor megérkezik egy repülőgép Budapestre, de nincs légiforgalom-irányító, aki segítené leszállni. Két eset lehetséges: 1. A pilóta mégis megpróbál leszállni. Aztán vagy sikerül, vagy nem. 2. Ha még van elég üzemanyag, elindul Bukarest felé. Majd utólag azt mondja, hogy félreértette az uticélt. Budapest-Bukarest annyira hasonlóan hangzik. Mégis, mit képzeltek ezek a sz@r alakok? Megbéníthatják az ország légiforgalmát, mert nekik 15% béremelés nem elég? Menjenek a kedves felmenőjükbe! Kíváncsi vagyok, mennyi béremelést tudtak sztrájkkal kiharcolni a Gyurcsány-kormánytól! Van egyébként megoldás: az, amit Ronald Reagan csinált egy nagyon hasonló esetben: Mindenkinek felmondott, aki nem jelent meg. Új embereket vett fel. Az érintett pilóták a magán szektorban próbáltak elhelyezkedni. Ha szerencséjük volt, repülőgépes permetezést végezhetnek most.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!