Karácsonyéknál a fővárosra nem, de jutalmakra bőven jut pénz

2021. június 02. 08:20

Több mint 70 millió forint jutalmat osztottak ki tavaly a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek, miközben aluljárófelújításra is a kormánytól kérnének pénzt Karácsonyék.

2021. június 02. 08:20
null

Több mint 70 millió forint jutalmat osztottak ki tavaly a Főpolgármesteri Hivatal vezetőinek – írta meg közérdekű adatigénylése alapján az Adatradar.hu. A portál kiemelte: ez az összeg magasabb a 2019 végén kifizetett bónuszoknál, ami azért érdekes, mert Karácsony Gergely és alpolgármesterei rendszeresen azt hangoztatják, hogy az önkormányzatnak nincs pénze.

„Az önkormányzat számlájáról novemberre elfogy a pénz”

„Az önkormányzat számlájáról novemberre elfogy a pénz” – tájékoztatta a Népszavát Kiss Ambrus, Karácsony Gergely helyettese még januárban. Karácsony maga pedig azt nyilatkozta a HVG-nek, hogy novemberre két lehetőségük marad: a közszolgáltatások leállítása, vagy az, hogy csődöt jelentenek. Az  Adatradar információi szerint

ehhez képest 2019-ről 2020-ra csaknem négymillió forinttal nőtt a kiosztott jutalmak összege.

Egy-egy fővárosi vezető félmillió és 1,3 millió forint közötti honoráriumot kapott, de olyan is volt, aki nem sokkal a menesztése előtt vihetett haza több mint hétmillió forintot prémiumként.

Az alkalmazottaknak ezrek, a vezetőknek százezrek járnak?

A portál hangsúlyozta, rákérdeztek arra is, hogy milyen elismerésben részesültek a főváros által szervezett koronavírus-tesztelések résztvevői. Emlékezetes, Karácsony Gergely tavaly karácsony előtt bejelentette, hogy egy ötnapos tesztelési akcióban Budapest négy pontján ötezer tesztet végeznek el ingyenesen, majd ezt a számot felemelték hétezer-ötszázra. Az Adatradar szerint a kezdeményezés leginkább propagandacélokat szolgált, és a cikk felidézi Karácsony Gergely szavait, aki azt írta a Facebookon: „ez a mennyiség megközelítőleg sem elég egy általános teszteléshez.” Ennek ellenére a fővárosi tesztelés több önkormányzati dolgozóra pluszfeladatot rótt, ráadásul a szűrés az ünnep előtti utolsó hétvégén is folyt.

Egy-egy fővárosi vezető félmillió és 1,3 millió forint közötti honoráriumot kapott, de olyan is volt, aki nem sokkal a menesztése előtt vihetett haza több mint hétmillió forintot prémiumként.

A fővárosi tesztelésben részt vevők elismerése viszont meglehetősen szerényre sikeredett. A Főpolgármesteri Hivatal arról tájékoztatta az Adatradart, hogy „a budapesti lakosok számára 2020. december 19-e és 23-a között biztosított koronavírus-gyorstesztelési lehetőség lebonyolításában való részvételért” négyen kaptak jutalmat. Hárman 2021. január 22-én, egy fő pedig április 30-án, tehát négy hónappal az akciót követően. A honoráriumok összértéke 30 ezer forint. Volt, aki 2000 forintos bónuszt kapott, ketten nyolcezer forintot, egy „szerencsés” pedig 12 ezret.

Ez az összeg a 2020-ban a vezetők jutalmazására fordított keret mindössze 0,04 százaléka, így nem igazán tükrözi azt a fajta megbecsülést és szociális érzékenységet, amelyről mostanában Karácsony Gergely miniszterelnök-jelöltként szónokol – írta az Adatradar, utalva a főpolgármester kampányüzenetére, miszerint ő a „kevesek privilégiuma és a kiváltságos kevesek 1 százalékának magánérdekei helyett a 99 százalék igényeire” koncentrálna kormányfőként.

Aluljárófelújításra is a kormánytól kérnének pénzt Karácsonyék

Ráadásul mint arról korábban írtunk, a főpolgármester tavaly februárban megígérte a 3-as metró aluljáróinak felújítását, helyettese márciusban előterjesztést készített két állomáshoz, ám a folyamat jócskán elhúzódhat. Ráadásul a szükséges fedezetet ezúttal is a kormánytól várná a főváros. A tét egyébként végeredményben az akadálymentesítéshez kötött vonalrekonstrukció uniós támogatása. Bővebben...

Nyitóképen: Karácsony Gergely. Fotó: Földházi Árpád

Összesen 81 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agrippa
2021. június 03. 08:08
Nem kifizetőhely, hanem tanácsadó-legelő!
NTLLK
2021. június 02. 19:52
Addig tömd a zsebed, ameddig tart a pünkösdi királyság!
balbako_
2021. június 02. 17:10
És még a végkielégítést elő sem húzta a szocialista sifonérból.
tetx
2021. június 02. 16:47
A bkv-sok formaruháira, azok fizetésének emelésére már nem maradt pénz...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!