Az összetartozás napján debütál a világhálón az Erdély – Ég és föld között sorozat

2021. június 04. 15:15

A sorozat egyedülálló, madártávlati perspektívában mutatja be Erdélyt.

2021. június 04. 15:15
null

Erdély – Ég és föld között címmel debütál az Erdélyt bemutató négyrészes ismeretterjesztő sorozat, mely a pünkösdi hosszú hétvégén 670 ezer nézőt ültetett a televíziók elé – írja a Magyar Nemzet.

„Ausztriától Ausztráliáig, Székelyföldtől egészen az Egyesült Államokig kapunk leveleket. Ez hatalmas öröm, és komoly visszaigazolása annak az alapfeltevésünknek, hogy milyen éhesek a nézők a rólunk szóló, történelmi vonatkozású produkciók iránt” – emelte ki dr. Takó Sándor, a sorozat ötletgazda-producere, társrendezője. 

„Mivel vannak, akik nem tudták megtekinteni a sorozatot, sokan pedig újra átélnék a filmélményt, ezért a csapat úgy határozott, hogy a trianoni évfordulóra tekintettel 2021. június 4-én 16 órától online premier formájában ingyenesen is bemutatjuk a produkciót, hogy a világ minden pontján láthassa a magyarság. Reméljük sok örömet szerzünk vele, határon innen és túl.” – tette hozzá Bárány Krisztián, a sorozat forgatókönyvírója, társrendezője.

A sorozat előzetese alább tekinthető meg

A produkciót a Magyarországon nagy sikerű „madártávlatból” sorozatok mintájára, egy drónra szerelt nagy felbontású kamerával forgatták. Három évig készítették az alkotók, több mint húszezer kilométert megtéve, száznál is több legendás erdélyi helyszínt bejárva. A sorozat narrátora Reviczky Gábor, Kossuth díjas színművész.

sorozatok mintájára, egy drónra szerelt nagy felbontású kamerával forgatták. Három évig készítették az alkotók, több mint húszezer kilométert megtéve, száznál is több legendás erdélyi helyszínt bejárva. A sorozat narrátora Reviczky Gábor, Kossuth díjas színművész.

Nyitókép: YouTube 

Összesen 12 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ergo07
2021. június 05. 06:13
A youtube-on, a Csillagos Ötös Film csatornáján lehet hatodikáig megnézni: https://www.youtube.com/channel/UCqNttTBRgPruv2f0i9G-M6Q
ökobetyár
2021. június 04. 17:08
Nehéz a tolvajlástól búcsút venni, Én nem is magamtól teszem, Te hoztál tűzbe, te hagytál vízben. Én tőlem nem függ semmi sem. Nehéz a tolvajlástól búcsút venni, Lehet, hogy én meg sem teszem, Ki fogom várni, amíg csak eljössz, Addig is rád emlékezem. (Orbán benevezett a Eurovíziós Dalfesztiválra)
annamanna
2021. június 04. 16:23
"Ferenc pápa nem akar találkozni Orbán Viktorral, sem Áder Jánossal Diplomáciai feszültségeket okozhat Ferenc pápa tervezett magyarországi látogatása, írja a National Catholic Register egyházi újság. Értesüléseik szerint a szeptemberi Eucharisztikus Kongresszusra ellátogató egyházfő a budapesti tartózkodása során nem kíván találkozni sem Orbán Viktor miniszterelnökkel, sem Áder János köztársasági elnökkel. A lap vatikáni és magyar forrásokból is úgy értesült, diplomáciai erőfeszítések kezdődtek Ferenc pápa meggyőzésére. A cél, hogy terveivel szemben ne csupán egy délelőttre látogasson Magyarországra idén szeptember 12-én, és hogy legalább udvariassági látogatást tegyen Orbánnál és Ádernél - még ha ő szándékosan ki is akarja hagyni ezt a programpontot." https://444.hu/2021/06/04/ferenc-papa-nem-akar-talalkozni-orban-viktorral-sem-ader-janossal
kunfia
2021. június 04. 15:51
"Hadházy Ákos Gulyás tegnap először szokatlanul őszinte volt, aztán persze elkezdett gátlástalanul hazudozni Laura Codruta Kövesiről. A már megszokott szuverenitásos blabla helyett bevallotta, hogy az Európai Ügyészség vezetőjének a személyétől félnek. Persze tudtuk ezt, hiszen nem alaptalanul tartanak a korábbi román antikorrupciós főügyésztől, hiszen hazájában volt minisztereket és miniszterelnököt is börtönbe küldött. Azonban azt, hogy Gulyás kamerába mer mondani olyan hazugságokat, hogy az új európai főügyész magyarellenes és hazájában koncepciós pereket vezetett, nem gondoltam volna. Ha nem hiszi, itt megnézheti" : https://www.youtube.com/watch?v=P_1oLowtrX4
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!