Ungár Péter a kínaiaktól félti a magyar nemzetbiztonságot

2021. április 13. 14:22

A Fudan Egyetem miatt aggódnak a Nemzetbiztonsági bizottság ellenzéki tagjai.

2021. április 13. 14:22
null

A kínai Fudan Egyetem budapesti campusával kapcsolatos aggályaikat hangoztatták a testület ellenzéki tagjai az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának keddi ülését követően tartott online sajtótájékoztatójukon.

Stummer János hallgatást és tanácstalanságot emleget

Stummer János (Jobbik), a testület elnöke kínosnak nevezte a hallgatást és tanácstalanságot, ami szerinte a témában az állam képviselőit jellemezte az ülésen.    

Arról beszélt: nem kaptak választ arra, kik tárgyalnak magyar részről az együttműködés tető alá hozásáról,

illetve megtörtént-e az ő rendkívüli nemzetbiztonsági átvilágításuk e projekt miatt.    

Hozzátette: arra sem érkezett válasz, hogy az illetékes szolgálatok szerint jelent-e nemzetbiztonsági kockázatot, ha teljes átláthatóság mellett tárgyalnak a témáról, hogy a polgárok eldönthessék, megéri-e ez a hatalmas befektetés.    

Stummer János elmondta:

azt sem közölték érdeklődésükre, hogy merült-e már fel nemzetbiztonsági kockázat a kínai intézmény és a Budapesti Corvinus Egyetem közös magyarországi üzleti képzésével kapcsolatban.    

Molnár Zsolt szerint több a kérdés, mint a válasz

Molnár Zsolt, a bizottság szocialista párt által delegált tagja kijelentette, az ülésen kapott válaszok „több kérdést hagytak nyitva, mint amennyit megválaszoltak”.    

Közlése szerint elvárják, hogy a kormány – ha már adóforintokat költ erre az egyetemre – adja meg az emiatt szükséges többletforrásokat az illetékes szerveknek, hiszen

egy ilyen egyetem létesítése komoly nemzetbiztonsági kockázatot jelenthet Magyarország, az Európai Unió és a NATO számára is.    

Hozzátette: az ülésen a járványhelyzet kapcsán – a sikeres védekezés érdekében – a leghatékonyabb fellépést kérte a vírustagadókkal és az oltásellenes személyekkel, mozgalmakkal, szubkultúrákkal szemben.    

Ungár Péter a felsőoktatás fedett titkosszolgálati műveleteket takar

Ungár Péter (LMP) annak a véleményének adott hangot, hogy a kormányzati szervek azért tagadják a Fudan Egyetem budapesti működésének nemzetbiztonsági kockázatát, mert nem akarják azt meglátni.    

Az, hogy a felsőoktatás sokszor szolgál fedett műveletek tereként,

illetve az, hogy a diplomataképzés, ami minden valószínűség szerint létesülni fog ezen az egyetemen, különösen érzékeny nemzetbiztonsági szempontból, szinte közhely – fogalmazott. Kiemelte: nem lesz ellenőrizhető, hogy az oktatók és más munkatársak, „akik a Kínai Kommunista Párt irányítása alatt dolgoznak, mennyire fogják sérteni a magyar nemzeti érdeket”.

(MTI)

Összesen 38 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyhuba1
2021. április 18. 17:54
Ungár Péter 4 éves volt. 2005-09-09 HÍREK! Amit tegnap Gyurcsány Ferenc Pekingben láthatott, az felér egy sokkélménnyel. A kínai fővárosban már korán reggel dübörögnek a gépek, és sorra nőnek ki a földből egész városrészek, felhőkarcolok, üvegpaloták. Iszonyatos a forgalom, miközben új autópályákat aszfaltoznak. Pekingben most épül a világ huszonegyedik századi fővárosa. A magyar kormány világos célja, hogy ebből a folyamatból ne maradjon ki. Tegnap a miniszterelnök mintegy hatvantagú gazdasági küldöttség élén kezdte meg Kína „bevételét”. A bevétel kérdésében azonban egyelőre kevés a konkrétum. Igaz, a Gyurcsány számára bérelt különteremben, a pekingi Hotel Kempinskiben egymásnak adták a kilincset a kínai kormány és az üzleti élet képviselői, most három kisebb ügyben született megállapodás. A Hainan légitársaság meghosszabbította járatmegosztását a Malévval a Budapest–Peking vonalon (a miniszterelnök nem ezzel utazott, a Hainan ugyanis csak turistaosztályt üzemeltet).
Nagyhuba1
2021. április 13. 19:02
Aki elfogadta valamelyik keleti vakcinát és most ellene kampányol menjen és adja vissza,vagy halhasson és örüljön, hogy nem kapta el a vírust.
TOM66
2021. április 13. 18:49
Én Ungárpetitől féltem az országot.
formaegy
2021. április 13. 18:28
Petike te drága! Annak az alkoholista Gyurcsány fenekéből kandikálsz ki aki az orosz titkosszolgálattal világították át a magyar NBH-t amikor min.eln. volt, és te pofázol, hogy félted a magyar nemzetbiztonságot? A CEU kémközponttól nem félted akik érdekes mód mégis itt maradtak kémkedni? Miért nem húzták el a belüket? Arról volt szó, hogy elhúznak Bécsbe! Vagy a mocskos hazaáruló ballibes bandától nem félted akik Brüsszelbe, és az USA-ba járnak, mint a fosos kutyák? Elmégy te a büdös francba!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!