Szijjártó: Pakisztán egyik legnagyobb külföldi befektetője a MOL

2021. március 25. 16:56

A keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködésnek is, a külügyminiszter szerint.

2021. március 25. 16:56
null

A keleti nyitás politikája lendületet adott a magyar-pakisztáni gazdasági együttműködésnek is, a világkereskedelem globális visszaesése ellenére tavaly 12 százalékkal növekedett a kétoldalú kereskedelmi forgalmunk – nyilatkozta Szijjártó Péter az MTI-nek, miután Sah Mahmúd Kuresi pakisztáni külügyminiszterrel megnyitotta a magyar pakisztáni online üzleti fórumot, amelyen 40 magyar és 60 pakisztáni cég vesz részt.

A Mol a legnagyobb külföldi befektetők közé tartozik Pakisztánban, az ország energiaszükségletének jelentős hányadát biztosítja kőolaj és földgáz kitermelésén keresztül

– közölte a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Eximbank 83 millió dolláros hitelkeretet nyitott magyar és pakisztáni vállalatok együttműködésének finanszírozására,

hiszen előrehaladott tárgyalások zajlanak az orvosi műszerek gyártása, az élelmiszeripar és a kiberbiztonság területén – tette hozzá. A kétoldalú kapcsolatokban fontos szerepet játszik az oktatás, ugyanis a Magyarország által felajánlott 200 ösztöndíjas helyre 9500 pakisztáni diák jelentkezett – mondta.

(MTI)

Fotó: Szijjártó Péter, Facebook

Összesen 3 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
nempolitizálok
2021. március 25. 17:58
Bravó Orbán. Nekünk kell terjeszkedni külföldön, nem pedig az osztrákoknak itt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!