Nagy tőkével rendelkező üzletemberek állhatnak a Telex mögött, állítja a Riporter

2021. március 29. 14:13

A mikroadományokból nem tud megélni egy ekkora hírportál, a műsor információi szerint Mesterházy Ernő és Jaksity György támogathatja.

2021. március 29. 14:13
null

A PestiTV A Riporter című műsora a Telex tavalyi megalakulásának és a finanszírozásának járt utána. Mint köztudott, az új hírportált az Indexből tavaly július végén távozó újságírók hozták létre néhány hét alatt – a Telexet kiadó cég, a Van Másik Kft. augusztus végén jött létre –, ami azt valószínűsíti, hogy a tervek már korábban készen voltak – állítja a műsor.

A Telex munkatársai azt mondják, az olvasóktól származó „mikroadományokból” tartják el magukat, de biztos, hogy ez nem elég a portál finanszírozására – véli A Riporter. Így igaz lehet, hogy emellett nagyobb tőkével rendelkező baloldali üzletemberek is feltűnnek a Telex mögött. A Riporter információi szerint egyikük Mesterházy Ernő, Demszky Gábor egykori főpolgármester tanácsadója lehet, aki a BKV-ügy egyik gyanúsítottja volt. Az üzletember jelenleg Indonéziában üzemeltet luxusingatlanokat, de nem tudták elérni a riport készítői. A Pesti TV úgy tudja, a másik mecénás a tőzsdeguru Jaksity György, ám ezt az üzletember nem erősítette meg a műsor készítőinek.

A Telex tulajdonosa a Van Másik Kft., ezért A Riporter felkereste a cég vezető tisztségviselőjét. Kárpáti Márton azt mondta, nem tud róla, hogy áll-e a cég mögött nagyobb tőkével rendelkező üzletember.

Összesen 24 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Géza kék az
2021. március 30. 15:35
Gyerekek, ez vérgyenge tényfeltárás volt :) Feltettél egy kérdést, amit megválaszot Kárpárti, csak te nem értetted és utána elkezdesz sejtelmeskedni ? :) Mókás gyerök vagy te..... :)
Vasalo
2021. március 29. 15:44
Nem a minap irták, hogy megjött a tegnap elhunyt cseh multimilliomos befeketö pénze. Egy sereg cége van, ha jol tudom a media vállalkozása a PPF nevet viseli, és több TV csatorna tartozik hozzá.
Hunyadi Mátyás
2021. március 29. 15:08
Ja! Mert az Origo mögött nincs nagytőke, igaz e?
Szuverén maffiaállam
2021. március 29. 14:59
A Hír Tv azt állította, Pikó András elvett 60 közszolgálati lakást a járvány ellen küzdőktől, de helyesbítettek: egyet sem vett el A Hír Tv honlapján az alábbi helyreigazítás jelent meg az Informátor című műsorról szóló cikk fölött: "A 2020. május 16. napján "Kifogásolható döntéseket hoznak a baloldali polgármesterek" címmel megjelent cikkünkben valótlanul állítottuk, hogy Pikó András polgármester elvett 60 közszolgálati lakást azoktól, akik a koronavírus ellen küzdenek, azaz az egészségügyi dolgozóktól, a tűzoltóktól és a rendőröktől. A valóság ezzel szemben az, hogy egyetlen egészségügyi dolgozótól, tűzoltótól, rendőrtől sem került elvételre egyetlen lakás sem, tekintettel arra, hogy a VIII. kerületben üres, nem lakott, nem használt lakások átminősítéséről született döntés." 2018-ban és 2019-ben is messze a legtöbb helyreigazítást veszítette el a fideszes média, ez biztosan igaz lesz 2020-ra is.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!