Molnár Csaba: A kormány ne a stadionok gyepének megvédésére költsön

2021. március 24. 12:28

A párt Fekete Péter cirkuszi produkcióit ostorozza. Szerintük „kész cirkusz” az egész.

2021. március 24. 12:28

A DK ügyvezető alelnöke közleményében azt írja, „ne a stadionok gyepének megvédésére, hanem a magyarok életének megmentésére költsön a kormány! Már meg sem lepődünk: a pandémia harmadik hullámának közepén, a legújabb és egyben legdrámaibb halálozási rekord napján kiderült, hogy Orbán pánikkormányának államtitkára, Fekete Péter cirkuszi produkciókat szeretne tartani stadionokban, amire a nemzeti cirkuszcég 288 millió forint értékben vett fűvédőt egy összesen 209 millió forint tavalyi összbevétellel rendelkező békéscsabai cégtől.”  

A politikus szerint szerint ez az újabb „felesleges pénzkidobás” ismét bizonyította, hogy amit a „halálkormány” védekezés címén előad, az „kész cirkusz.”

Úgy fogalmazott: „Most nem a miniszterelnök hobbijának otthont adó stadionok füvének épségével kellene foglalkozniuk és erre költeniük, hanem minden erőforrást átcsoportosítani az egészségügybe, és életeket menteni! Felháborító, hogy az egészségügyi támogatások sokszorosát költötték már eddig is a vírus alatt versenysportra és az egyházak támogatására! Fogják már fel végre, hogy nagyon nagy a baj: üljenek le a Magyar Orvosi Kamarával tárgyalni, és a többi hasonló helyzetben lévő ország példáját követve kérjenek nemzetközi segítséget a betegellátásban!” – írta Molnár Csaba.

(MTI-OS)

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Wezuv
2021. március 25. 13:23
Demagóg barom! Céljuk a hisztériakeltés. Hiteltelen, igaztalan vádak. Nevetnék, de lassan már nem tudok a fájdalomtól, hogy ilyen használhatatlan ellenzék jutott nekünk. Tényleg forradalmat kellett volna csinálnunk, de mi jó emberek vagyunk, szemben a kommunista csürhével, ez még a vesztünk is lehet...
zakar zoltán béla
2021. március 24. 20:12
boota
Tiszafa
2021. március 24. 16:30
Csabika! Na kígyózzál el innen a picsába!
2021. március 24. 15:00
Ez az,ami magas nektek! Minden ország aki pályázik Világkiállításra,Olimpiára azt is szeretné,hogy megmutassa hazáját a világnak! Hogy büszkeség töltse el a népet! Persze ez a balosoknak mindig valami ismeretlen fogalom volt! Ne magyarkodjunk,merjünk kicsik lenni....
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!