A hallgatók harmada kiesik az egyetemről

2021. március 20. 07:57

A legnagyobb „veszélyben” az informatikusok és a jogászok vannak, a lemorzsolódás esélye pedig nagyobb levelezőn és távoktatásban, mint nappali munkarendben. Összefoglalónk.

2021. március 20. 07:57
null

„Még mindig komoly lemorzsolódással küzd a magyar felsőoktatás, az Oktatási Hivatal (OH) tanulmánya szerint az egyetemi és főiskolai pályafutásukat megkezdő fiatalok harmada nem jut el a diplomaszerzésig, de bizonyos szakokon a sikertelenség aránya az 50-60 százalékot is meghaladja” – írja a szombati Magyar Nemzet.

A legnagyobb „veszélyben” az informatikusok és a jogászok vannak

– teszi hozzá a lap.

Az életkor is releváns tényező

Számít a kor: ahol fiatalabb az oktatói gárda, ott sikeresebbek a hallgatók. A hároméves alapképzések több mint harmada abszolutórium nélkül zárul. Igen jelentős a lemorzsolódás az informatikai, a műszaki és a természettudományi területeken, lényegesen jobb a helyzet a művészeti szakokon.

A lemorzsolódás esélye nagyobb levelezőn és távoktatásban, mint nappali munkarendben.

Több férfi esik ki a rendszerből, mint ahány nő

Az ötéves, osztatlan képzések esetén hasonlóak az arányok: a tanulmányok bő harmada zárul eredménytelenül. A legtöbb hallgató a jogászképzésből esik ki, a legkevesebb pedig az építészmérnökiből és az általános orvosiból. Sokan gyakorlatilag közvetlenül a felvételi után feladják: az osztatlan szakokra járók 8-12 százaléka egyetlen szemesztert sem végez el, további egyharmaduk pedig legfeljebb két félév után távozik az egyetemről.

Többen jutnak el a diplomáig azok közül, akik ingyen tanulnak.

A mesterképzéseket az alapképzéseknél sikeresebben végzik a hallgatók. Különösen jól áll a gyógypedagógia és a pszichológia, utóbbi szakon mindössze 3-6 százalékos a lemorzsolódás. Az OH tanulmánya elérhető a felvi.hu oldalon.

(MTI)

Címlapkép: MTI/Koszticsák Szilárd

Összesen 135 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Gabsimen
2021. március 20. 16:03
Több dolog: 1.) Miért kéne nekem belinkelni a különböző fizetési szinteket? Te hoztad fel ezt a témát, linkeld be te, ha nagyon akarod, én nem erről beszéltem. 2.) Nem mondtam, hogy szar a magyar felsőoktatás, annyit mondtam, hogy erősen középszerű. Ez nem jelent nagyon rosszat, vannak alapvető hibái rendszernek, amelyek orvoslásra szorulnak, ami miatt a nemzetközi kimagasló szinttől elmarad a magyar egyetemi képzés. Ezeknek az elmaradások felszámolásával amúgy az utóbbi években elkezdtek foglalkozni a megfelelő szinteken, adott esetben akár egy évtizeden belül már látható eredményei lesznek ezeknek (kb. úgy mint, a magyar labdarúgásban), annak ellenére, hogy a top 200-ba való kerülést nem tartom reálisnak - inkább a top 400-300 reális, bár célkitűzésnek jó. Amúgy a lemaradások ellenére egy közép-középmezőnyt (ha jóindulatú vagyok akkor a felső-középmezőnyt) képes hozni a magyar felsőoktatás. Ez a 20. századi magyar történelmet is figyelembe véve kimagasló eredmény, megjegyzem. 3.) Az általad említett fizetésprobléma megoldására 11 év nagyon kevés, egy fél évszázad minimum kell hozzá, de inkább több, feltételezve, hogy ez alatt az időszak alatt végig konjunktúra van, ami nem reális elképzelés egyáltalán. 4.) A magyarországi egyetemi oktatás vélt elmaradásának teljesen más okai vannak (kezdve a nem megfelelő egyetemi struktúráktól, a módszertanon át, a tőkehiányig), mint amit te említettél.
lewdberg
2021. március 20. 14:47
Sokatmondó hogy ahol fiatalabb oktatók vannak ott kevésbé esnek ki diákok. Nekünk annó avval nyitott műszakin tanár az emberek egyharmada idevaló, ezzel a mentalitással vizsgáztatott is mindenkit. Nem mondom nincs valahol igaza, de az a helyzet egyre több műszaki, informatikai emberre van szüksége a társadalomnak és gazdaságnak, és amíg a még mindig elitképzés világában mentálisan ragadtak oktatják a hallgatókat, nem is lesz más a helyzet. Másrészt a legtehetségesebbek húznak el külföldre, csak végig kell kérdezni pesti elitgimik végzőseit hoba terveznek menni, magyar egyetemet csak biztosítékül jelölnek meg.
Burmin
2021. március 20. 13:30
A helyzet az, hogy fel sem kellett volna őket venni !
bunko_jobbos
2021. március 20. 12:14
Ez azért van, mert levitték a felvételi szintjét, és darabra megy a finanszírozás. Így az egyetemnek érdeke, hogy sokat felvegyenek. De szerencsére a színvonalból nem adnak le, ezért ezek kiesnek. Nem baj ez így, mert így megtanulják, hogy mit érnek. Ha nem vennénk fel őket, akkor elmennének külföldre (ahol a noprmális fehér ember elcsalogatása a cél), és onnan már nem jönnének vissza. "Igen jelentős a lemorzsolódás az informatikai, a műszaki és a természettudományi területeken, lényegesen jobb a helyzet a művészeti szakokon." :-))))))))))))))))))))))))) Vajon miért???? :-) Cask nem azért, mert a műszaki tudományokban nem lehet kamuzni? Elmegy építészmérnböknek, ír egy ötoldala elemezést, hogy milyen szép a kocka, amit tervezett, oszt ennyi. A statikusnak meg a gépésznek ha nem jön össze a számolás, akkor összeomlik az épület vagy tönkremegy a gép.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!