Párbeszéd: Cirkusz helyett közparkot!

2021. február 19. 14:47

Felszólítják a kormányt, hogy „a diktátumszerű kormányzati akaratérvényesítés helyett a helyi lakosokkal egyeztessenek a terület hasznosításáról”.

2021. február 19. 14:47
null

A Párbeszéd álláspontja szerint a Terézvárosban épülő új cirkuszművészeti központ terve csak a kormány érdekeit szolgálja, a helyi lakosokét nem, erről adott ki közleményt Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és Temesvári Szilvia, a Párbeszéd kerületi alpolgármestere. Ezért felszólítják a kormányt, hogy „a diktátumszerű kormányzati akaratérvényesítés helyett a helyi lakosokkal egyeztessenek a terület hasznosításáról”. Ennek érdekében a Párbeszéd petíciót is indít, szerepel a dokumentumban.

A Párbeszéd álláspontja szerint sem a terézvárosi városfejlesztési koncepciót, sem a helyi lakosság igényeit nem vette figyelembe a kormány, amikor úgy döntött, a Nyugati pályaudvar melletti területre költözteti a Nemzeti Cirkuszművészeti Központot.

Kocsis-Cake Olivio, a Párbeszéd országgyűlési képviselője és Temesvári Szilvia, a Párbeszéd terézvárosi alpolgármestere több esetben egyeztetett a kerület vezetőivel és lakosaival, akik a terület hasznosítása kapcsán a zöldfelület növelését, egy modern városi közpark kialakítását tartanák szükségesnek. A képviselő és az alpolgármester ezért felszólítja a kormányt, hogy gondolják újra a beruházást, és kezdjenek társadalmi egyeztetést a terület hasznosításáról, az emberek akaratát ugyanis nem írhatják felül különböző kormányzati érdekek. Ennek érdekében a Párbeszéd nevében online petíciót indítanak – zárul a közlemény.

(MTI-OS)

(Kép forrása: kormány.hu)

Összesen 32 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Knerten
2021. március 25. 08:28
Az Artistaképző jelenleg egy 7. kerületi bérház félemeletén működik, balkáni körülmények között. Az eszközeiket egy, a ház udvarán álló lakókocsiban tárolják. Isten őrizz, hogy esetleg méltó elhelyezést kapjon az intézmény, inkább legyen helyette közpark, hogy más közparkok helyére a balos önkormányzatok nyugodtan építtethessenek haveri szállodákat és lakóparkokat.
KannibálTatárÚr
2021. március 24. 14:15
Mélyen nem tisztelt Párbeszéd! A cirkuszt ti, ellenzékiek csináljátok. Létesítsetek helyette parkokat. Mindenkli csak örülni fog neki.
Tehetős Totó
2021. február 19. 18:45
Pár(fölösleges)beszéd helyett pofánb@szást!
Esvány
2021. február 19. 18:31
A fővárosba intézmények kellenek. Aki füvet akar legelni, költözzön ki falura, vagy tanyára!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!