A Nyugati szomszédságában épül meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ

2021. február 14. 11:48

Első lépésként artistaképző intézet lesz a mozdonyhangárból.

2021. február 14. 11:48
null

Egy romos épületet, egy hajdani mozdonyhangárt alakítják át artistaképző iskolává a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ projektjének első lépéseként. Erről Fekete Péter beszélt csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című hírműsorában. „A Nyugati pályaudvar mellett, egy régóta üresen álló terület egyik részén fog megépülni a cirkusz, a másik felében valósul meg a Baross Imre Artistaképző Intézet Előadó-művészeti Szakgimnázium, Gimnázium és Alapfokú Táncművészeti Iskola” – mondta az Emberi Erőforrások Minisztériuma kultúráért felelős államtitkára.    

Fekete Péter kitért arra, hogy az artistaképző diákjai jelenleg különböző helyeken, pincékben, albérletekben, valamint egy kis fasori épületben tanulnak, ami nem elfogadható. Hozzátette: szükség van arra, hogy az artistanövendékek olyan otthont kapjanak, ahol biztonságosan, a kor kihívásainak megfelelő módon tudnak tanulni. „Az új helyre fog kerülni a cirkuszművészet kiegészítő szakmái, így a fény- és hangtechnikusok, porondmesterek képzése is” – jegyezte meg.    

A közelmúltban megjelent kormányrendelet szerint az Eiffel tér - vasúti pálya - Ferdinánd-híd - Podmaniczky utca által határolt területen épülhet meg a Nemzeti Cirkuszművészeti Központ. A központ építését nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánították. Fekete Péter azt mondta, a cirkuszművészet az egyetlen művészeti ág, amelyben Magyarország világviszonylatban az első ötben van, és ez indokolja, hogy itt létesüljön Európa legkomolyabb cirkuszművészeti központja. A műsorban az államtitkár beszámolt arról, hogy Szombathelyen egy új, közösségi modell kialakításával újítanák fel a teljesen leromlott állapotban lévő megyei művelődési és ifjúsági központ épületét; a működtetésébe bevonnák azokat a kulturális egyesületeket, művészeti csoportokat, amelyek eddig az épületet bérlőként használták.

(MTI)

Kép forrása: kormany.hu

Összesen 80 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ittésmost
2021. április 08. 12:19
https://pestbuda.hu/cikk/20210213_artistakepzo_intezet_lesz_a_mozdonyhangarbol_a_nyugati_palyaudvar_mellett
mucsay
2021. február 15. 12:52
ez a terv már eldöntött? nem lehetne hagyni az üvegfalú épületeket? léciléci?
írmag
2021. február 14. 21:11
ÖTLETCUNAMI kronológiáját a többi hozzászólással együtt nem olvastam, tehát semmi szexuális indíték nem terhelhet. Bocs!
bagira
2021. február 14. 17:25
Kész lesz ezt is megszállja a dk kommunista sejt .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!