Több helyen fizethetünk majd elektronikusan és olcsóbbá válik az ügyintézés

2020. november 24. 17:13

A pénzügyek intézését könnyítő lépésekről döntött a gazdaságvédelmi operatív törzs. Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hat pontot fogadtak el, amelyek mindegyike gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést.

2020. november 24. 17:13
null

A pénzügyek intézését könnyítő lépésekről döntött a gazdaságvédelmi operatív törzs a Pénzügyminisztérium és a Bankszövetség javaslatai alapján. Varga Mihály pénzügyminiszter tájékoztatása szerint hat pontot fogadtak el, amelyek mindegyike gyorsabbá és olcsóbbá teszi az ügyintézést – írja a Kormany.hu.

Több helyen lehet majd elektronikusan fizetni

A portál szerint

ezentúl ott ahol elektronikus pénztárgép működik, lehetőség lesz az elektronikus fizetésre is.

Mint írják, „ez további 50-60 ezer új helyet jelent és több tízmilliárd forinttal csökkenti a készpénzhasználatot”.

Akár évi kétmillióval is csökkenhet a személyes ügyintézések száma

„Az elektronikus banki ügyintézés kiterjesztésével

– írja a kormányzati portál. Hozzáteszik: a földhivatalokra ugyanez vonatkozik, az elektronikusan benyújtható iratokkal évente 130 ezer ügyben egyszerűsödik az eljárás, például ingatlanszerzés, vagy hitelfelvétel esetén.

Olcsóbbá válik az ingatlanügyintézés is

Kormany.hu tájékoztatása szerint széles körben díjmentessé válik az ingatlanok értékbecslése is, amit a számítások szerint az ügyek egyharmadában egy új adatbázis alapján végeznek el majd a bankok. Mint írják: „ez ügyfelenként 30-50 ezer forint megtakarítást jelenthet”.

A közjegyzői muka is felgyorsul

„A közjegyzői munkát is felgyorsítjuk és egyszerűsítjük, ami évi 60-70 ezer ügyfélnek jelent majd több tízezer forint megtakarítást” – olvasható a kormányzati portálon, mint írják továbbá: „bevezetjük a digitális dokumentumkezelést, ami nagyobb biztonságot nyújt a 6,5 millió bankszámlával rendelkező embernek”.

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

A címlapkép csupán illusztráció. Fotó: MTI/Kovács Tamás

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zoz
2020. november 24. 20:53
A fizetést is fizetni kell majd !
pitypang1125
2020. november 24. 20:51
Több helyen lehet majd elektronikusan fizetni Már ha lesz miből.
zoz
2020. november 24. 20:51
Bocs Kép = kp
zoz
2020. november 24. 20:50
Nincs kép így még nagyobb kontroll lesz . "Mindent is" tudnak majd rólunk ! Ennek a költségeit majd fizeti a vevő és az eladó is. Egy újabb rejtett "adó" .
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!