Steiner Attila: A baloldal politikai furkósbotként akarja használni a jogállamiságot

2020. november 21. 12:35

Az államtitkár a Zöldek társelnökével vitatkozott a magyar és a lengyel vétóról.

2020. november 21. 12:35
null

Az uniós költségvetésről, és az ezzel kapocslatban emelt magyar és lengyel vétóról vitatkozott Steiner Attila európai uniós ügyekért felelős államtitkár és Philippe Lamberts, az Európai Zöldek társelnöke a France 24 műsorán.

Steiner a vitáról a Facebookon azt írta:

„A viták immáron egy évtizede a megszokott mederben zajlanak: a zöld-liberális »echochamber« működik, melyben a magyar álláspont süket fülekre talál. A józan ész és a jogi keretek elvétve számítanak.

Elmondtam:

A jogállamisági alapelvek megkerülésével nem lehet jogállamisági eszközt létrehozni.

Az EP és a Tanács között megszületett, a Többéves Pénzügyi Keretre és a Következő Generáció EU csomagra vonatkozó politikai megállapodás azonban éppen ezt irányozza elő.

Ezért ezt a megállapodást a magyar kormány nem tudja elfogadni.

Ebből a vitából is egyértelműen kiderült, hogy a baloldal politikai furkósbotként akarja használni a javasolt eszközt.

Különben Lamberts úr és kollégái miért akarnának oly vehemensen egy eszközt létrehozni, amely megkerüli az uniós alapszerződéseket?!”

Összesen 30 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pipas2
2020. november 21. 18:07
Csak megalkuvás nélküli kitartást kívánok, mert nálunk van az igazság!
harpec
2020. november 21. 17:44
Sajnálom, de ilyen agresszív ellenféllel és részrehajló riporterrel szemben biztosabb nyelvtudással rendelkező képviselő és keményebb politikai viszontválasz kellene. Az államtitkár kiváló lenne egy szakmai vitán, de ez itt egy kommunikációs verseny és agresszív politikai támadás volt. Ide a szakmaiság és a jogi felkészültség nem elég. :(
Anubys
2020. november 21. 16:57
Szép munka volt Államtitkár Úr! Pillanatok alatt előhozta a Zöldek Társelnökéből az Ő vitakultúráját: - hallgattasd el/folyamatosan szakítsd félbe a Másik felet (lehetőleg aggresszivitással párosítva, persze mosolyogva) - semmi tényszerűség Lamberts Úrtól, csupa lózung (nyilván ezért érezte úgy, hogy verbális aggresszivitásra van szüksége) Varga Judit is pár nappal ezelőtt teljesen jó, tényeken alapulva érvelt a BBC Műsorvezetője által felhozott lózungokkal szemben a BBC Hard Talk adásában. Lenne min javítani persze még, de úgy érzem, hogy összességében szerintem rendben alakul ez, hogy európai szinten kifejtsük a mi álláspontunkat ezzel a jogállamisági lózunggal, ködösítéssel szemben.
Senki Alfonz
2020. november 21. 16:17
A buzi Kristóf testvére ez??
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!