Megépül az M6-os a horvát határig

2020. november 12. 12:15

A hálózatbővítésekre és korszerűsítésekre 587 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2024-ig.

2020. november 12. 12:15
null

Megvalósul Zalaegerszeg gyorsforgalmi bekötése, az országhatárig ér az M6-os autópálya, illetve felújítanak több mint 80 fő- és mellékútszakaszt a kormány közúti beruházások támogatásáról szóló friss döntései alapján; a kiemelt társadalmi igényeken alapuló hálózatbővítésekre és korszerűsítésekre 587 milliárd forint áll majd rendelkezésre 2024-ig – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) az MTI-vel.

A támogatott fejlesztések közé tartozik az M76-os autóút Fenékpuszta és Zalaegerszeg közötti szakaszának kivitelezése. A beruházásban a zalai megyeszékhely négysávos kapcsolata mellett a sármelléki repülőtér bekötése is megvalósul. A 28 kilométeres szakaszon belül – a ZalaZone járműipari tesztpályához kapcsolódva – nagy sebességű közúti tesztek végrehajtására alkalmas részszakaszt is kialakítanak majd. Az autóút zalaegerszegi bevezetőjét és az M7 autópályához közeli elemét idén már birtokba vehették a közlekedők, a támogatási döntésnek köszönhetően pedig minden feltétel adott az összeköttetés még hiányzó szakaszának megépítéséhez.

Az M6-os autópálya befejező, Bóly és Ivándárda közötti szakasza esetében már zajlanak a beruházás előkészületei. A tervek szerint több mint 20 kilométer hosszú autópálya épülhet meg a horvát határig. A fejlesztések finanszírozásáról rendelkező kormányhatározat biztosítja a 37-es főút Szerencs és Gesztely közti szakaszának négysávossá tételére és a Sajószentpéter-Berente elkerülő út kivitelezésére vonatkozó költségeket is. A négy beruházással összefüggő kiadásokra mintegy 430 milliárd forintot különítenek el 2021 és 2024 között az éves költségvetésekben. A kiemelt társadalmi igényeken alapuló közútfelújítási programban 82 projekt előkészítését és megvalósítását támogatja a kormány. A több mint 157 milliárd forintos ráfordításnak köszönhetően közel 580 kilométernyi útszakasz rendbetétele válik lehetővé 2022-ig.

A korszerűsítések jellemzően két számjegyű főutakon és alacsonyabb rendű mellékúti, összekötő szakaszokon történnek meg. Az M0 autóút mellett fél kilométeres zajárnyékoló fal épül Pécel térségében. A támogatott fejlesztések és felújítások tételes listáit a Magyar Közlöny 244. számában megjelent kormányhatározatok tartalmazzák. A közlemény idézi Mosóczi Lászlót, az ITM közlekedéspolitikáért felelős államtitkárát, aki jelezte: a közúthálózat kiterjedtsége és szolgáltatási színvonala alapvetően befolyásolja az ország és egyes térségei, városai gazdasági fejlődését, a családok életminőségét. A kormány kiemelt feladataként gondoskodik a közlekedési hálózatok folyamatos bővítéséről és a meglévő infrastruktúra állapotának javításáról. A közútfejlesztési tervek kiemelt célja a nagyvárosok gyorsforgalmi bekötése, az autópályák, autóutak elvezetése az országhatárig. „A gyors ütemű hálózatbővítés eredményeként az évtized közepére Magyarország mindegyik megyei jogú városa elérhetővé válik négysávos úton" – közölte az ITM államtitkára.

(MTI)

(Munkagépek az M85-ös kétszer kétsávos gyorsforgalmi út Csorna és Sopron között épülő szakaszán, Kapuvár közelében 2020. június 17-én. Az 57 kilométert érintő beruházás 2020 végére fejeződik be. MTI/Krizsán Csaba)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
az ember
2020. november 14. 23:14
gyerekek, nemcsak a forgalom nagysága miatt építenek autópályákat a világon. Én pl. Finnországban, Usában, Franciaországban vezettem szellemautópályákon, de a Tarnow-Przemyls pályán is nagyon kicsi a forgalom.
kisgul
2020. november 12. 20:03
Na basszátok meg Mészáros már megint jót kaszál, ahelyett, hogy a Strabaggal kötnének szerződést!
Lami
2020. november 12. 19:16
Ez a világ 5. legfeleslegesebb állami beruházása. évente most is 60 milliárdot fizetünk érte.köszi fletó!
Gyéressy Károly
2020. november 12. 13:01
Forgalom nem lesz rajta, de jó, főleg ha a horvátok is megcsinálják Eszéktől a határig.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!