Még nehezebb lesz országos pártlistát állítani?

2020. november 24. 11:58

Volner János független képviselő módosító javaslata szerint listát csak az a párt állíthat, amely – legalább 14 megyében és a fővárosban – minimum 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet indít, számol be a Telex.

2020. november 24. 11:58
null

Az Országgyűlés igazságügyi bizottságának mai ülésén Volner János független képviselő a választási törvény újabb tervezetéhez benyújtott egy módosító javaslatot, amely szerint pártlistát csak az a párt állíthat, amely – legalább 14 megyében és a fővárosban – minimum 71 egyéni választókerületben önállóan jelöltet indít, számol be a Telex. A kormánypártok képviselői egyhangúlag, 8 igennel szavazták meg a javaslatot, míg a 4 jelenlévő ellenzéki képviselő nemmel voksolt. A kormány még nem jelezte, hogy támogatja-e a módosítást.

Ez lényegében azt jelenti, hogy amennyiben a választási törvénymódosító csomagot ebben a formában szavazza meg a kétharmad, az ellenzéki pártoknak sem esélye, sem lehetősége nem lesz külön listán indulni a 2022-es országgyűlési választáson. Sőt, több kis, de létező párt sem lesz képes majd országos listát állítani anélkül, hogy az ellenzéki pártok számára esélyes egyéni választókerületekben jelöltet ne indítana.

(Telex - Mandiner)

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
helota
2020. november 25. 08:04
Ezek a módosítások szerintem nem a 22-es választásról szólnak, hanem már előre gondolkodva a 26-ról.
iIonah
2020. november 24. 15:50
Hülye vagy, Jancsi?
afterall33
2020. november 24. 15:28
Akár 71 faszt is leszophat Volni, mégis eldobják, mint egy használt óvszert.
Feri70
2020. november 24. 13:22
Azért kíváncsi lennék mondjuk az LMP, MSZP de még a DK is tudna-e önállóan 71 körzetben jelöltet állítani. 2018-ban csak a Fidesz tudott 106 körzetben jelöltet állítani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!