Szijjártó: Magyarország a beruházásokért folytatott globális versenyben az éllovasok közé tartozik

2020. október 09. 16:23

Szijjártó Péter kiemelte, a Nestlé újabb, 50 milliárd forint értékű büki fejlesztése 30 százalékkal növeli a büki állateledelgyár termelési kapacitását és 160 új munkahelyet hoz létre.

2020. október 09. 16:23

Magyarország az éllovasok közé tartozik abban a beruházásokért folytatott globális versenyben, amely a világban felszabaduló és átalakuló kapacitások újra elosztásáért folyik – hangoztatta pénteken Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a Vas megyei Bükön, a Nestlé Hungária Kft. 50 milliárd forint értékű beruházásának alapkőletételi ünnepségén.

Miközben a világgazdaságból szinte kizárólag negatív hírek érkeznek – gyárbezárásokról, munkanélküliségről, tömeges elbocsátásokról, csődökről hallani –, addig Magyarországon az elmúlt tíz év erőfeszítéseinek köszönhetően szinte naponta jelentünk be újabb és újabb nemzeti, illetve európai rekordokat megdöntő beruházásokat – mondta. Hozzáfűzte: ezek eredményeként már a nyár folyamán elértük a januári foglalkoztatási adatokat,

augusztus végére pedig ismételten több mint négy és félmillió ember állt munkában hazánkban.

Szijjártó Péter kiemelte, a Nestlé újabb, 50 milliárd forint értékű büki fejlesztése a cég magyarországi történetének legnagyobb beruházása, amely 30 százalékkal növeli a büki állateledelgyár termelési kapacitását és 160 új munkahelyet hoz létre. A beruházás jelentőségét mutatja, hogy a magyar kormány nemzetgazdaságilag kiemelt beruházássá nyilvánította a büki fejlesztést – tette hozzá.

Ez a beruházás újabb lökést ad a magyar élelmiszeriparnak, amely az idei év első hét hónapjában jelentősen, kilenc százalékkal tudta növelni termelési értékét és amely 140 ezer embernek ad munkát – mondta a miniszter. Szólt arról is, hogy a Nestlé több mint ezer hazai kis- és középvállalkozástól vásárolja azokat az alapanyagokat, amelyeket termelése során felhasznál. A Nesté beruházása erősíti Svájc és Magyarország kapcsolatait, a svájci vállalatok 2 milliárd eurót meghaladó beruházást hoztak Magyarországra – mutatott rá Szijjártó Péter.

(MTI)

Összesen 1 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!